A népek és fajok harca a megélhetésért és a hatalomért

Előszó

Részlet:

Az emberiség elterjedésének határai vannak. Sokféle körülménytől függhet a lakott és nem lakott területeket elválasztó határ, de a leghatalmasabbat és legállandóbbat az élelem megléte vagy hiánya vonja meg. «Ház, ruha és tűz nélkül legalább is Földünk melegebb vidékein élhetnek emberek, de táplálék nélkül nem«. Az emberiség tehát nem terjedhet túl azokon a határokon, amelyeket a táplálékul szolgáló növények és állatok nem lépnek át. Ez a határ azonban csak általánosságban szabja meg az emberiség elterjedését és elsősorban a műveletlen népekre vonatkozik. A művelt ember ugyanis nem függ olyan nagy mértékben a természettől, mint a műveletlen. Telepeket, városokat épít olyan helyeken, ahol kezdetleges viszonyok között egyáltalán nem keletkezhetnék állandó jellegű emberi település. Igy pl. Coolgardie város a forró Nyugat-Ausztrália sivatag-vidékén épült, ahol nemcsak élelem nincs, de még a vizet is 500 km távolságból vezetik csöveken. Hasonlóképen város keletkezett Alaszka hómezői között, ahova minden élelmiszert messziről kell szállítani. A legújabb időben a fagyos Spitzbergákon keletkezett nagyobb bányaváros. Ausztráliában és Alaszkában az arany, a Spitzbergákon a szénbányászat tette lehetővé a települést. Mindez azonban csak ideiglenes jelenség, mert a bányászat hanyatlása okvetlenül magával rántja a településeket is, azaz a lakosság elszéledését. Ezek a bányavárosok tehát ideiglenes képződmények.
Élettartamuk attól függ, hogy meddig gazdaságos, jövedelmező vidékükön a bányászat. A lakható, élelmet nyujtó területeknek, az úgynevezett oikumenek határát csak ideiglenes jellegű települések tudják átlépni, amelyek élelmüket, sőt néha a vizet is távoli lakható területekről kapják. Vissza