A nemzeti demokráciáért

Előszó

A monarchia széthullása és a megemészthetetlen trianoni összeomlás után sokan voltak, akik felismerték, hogy az a társadalmi és politikai berendezkedés, amely Magyarországon meghonosodott beteg, s hogy ebbe belepusztulhat a magyar állam és maga a magyarság is. Sokan sokféle diagnózist állítottak fel s számos orvosságot is ajánlottak a "nemzethalál" elkerülésére. Míg a diagnózisok között több volt a helyes, az orvosságok, amit ajánlottak csaknem halálos méregnek bizonyultak.

A tanácsköztársaság balos ultraradikalizmusa, a fehérterror tobzódása, a tekintélyelvűség bénító eluralkodása, a demokráciában "veszélyeket látó" konzervativizmus szívóssága, a fajvédelem, a "zsidókérdés" elővétele, a "nemzeti szocializmus" kaszáskeresztestől nyilaskeresztesig húzódó íve, a kommunista világforradalmárok ideküldött szekciója: mind-mind méregnek bizonyult s nem orvosságnak. Ehhez járult a területrabló utódállamok követelő nacionalizmusa, a német majd az orosz (szovjet) birodalom brutális beavatkozása, a két vesztes világháború, két bosszúálló békeszerződés.

E körülmények rettenetesen megnehezítették a jobb sorsra érdemes politikusok dolgát a XX. század derekán. Legtöbbjük megmérettetett, s nagyon könnyűnek találtatott. Volt azonban egy szűk csoport, amely immunis maradt mindenféle diktatórikus törekvéssel szemben, fellépett mind a két előjelű szélsőség ellen, állandó küzdelmet folytatott a fennálló társadalmi, politikai rendszer javítása érdekében. Kimutatta a német és a szovjet nagyhatalom valódi céljait, magyarellenes törekvéseit, akkor is, ha azokat "barátságba", "szövetségbe" csomagolták. Útjában állt e kis csoport a mindenkori győztes nagyhatalmak érdekeinek és hazai kiszolgálóik, az örök muszkavezetők érdekeinek is. Sorsuk így vált szükségszerűen bukássá, így lettek előbb ellenzékiek, majd "ellenségek" az 1935-1944-es időszakban, s a világ nagy fordulása után 1945-1947-ben is. A világ fordult akkorát, hogy előbb baloldali, majd jobboldali szélsőségnek titulálták őket, holott maguk alig változtak.

Bukásuk ellenére a magyar nemzet történetében mégis méltóbb hely jár nekik, mint a diadalmas kiszolgálóknak, akik bár magasabb polcra jutottak de hatalmas károkat okoztak a nemzetnek. A "nemzeti demokraták", e csoportjának egyik legjelentősebb alakja volt Dr. Sulyok Dezső, az ő politikai pályájával foglalkozik e munka. E politikai pályában meghatározó szerepet játszott Pápa városa, amely - oly sok később a közélet, a tudomány, a művészetek területén hírnevet szerzett diák mellett - az ország jelentős politikusává formálta Sulyok Dezsőt. Itt végezte tanulmányait, itt kezdte meg ügyvédi tevékenységét, ennek a városnak és környékének lett parlamenti képviselője, majd polgármestere. Ide tért haza az országos politika színtereiről, s ide szálltak gondolatai az emigráció hosszú évei alatt is. Vissza

Fülszöveg

Kedves Olvasó!
Olyan bizonytalan a jövő, hogy ezennel reakciósan a múlthoz utasítom a látni vágyókat." - idéztem Ady Endrét 1997-ben megjelent könyvem első kiadásán. Azóta eltelt 12 esztendő, s a jövő nem lett kiszámíthatóbb. Viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a XX. század három nagy sorsfordulója közül a "rendszerváltoztatás" után is - miként 1918 és 1945 után - valahol utat tévesztettünk. Ezért olyan fontos, hogy a nemzeti demokrácia Sulyok Dezső által képviselt erkölcsi és politikai alapvetése végre érvényesüljön a magyar közéletben. S a XX. század történelméről ne pusztán a "Kártevő Sándorok" - Kun Bélák, Szálasi Ferencek, Rákosi Mátyások és különféle politikai reinkarnációik jussanak eszünkbe, hanem a nemzet és a demokrácia érvényesüléséért életüket is feltévő magyar progresszió alakjai is.
Bízom benne, hogy a XXI. század sorsdöntő pillanatában végre egymásra talál a nemzeti demokrácia és az ezt sikerre vivő politikai erő. Ettől függ a demokrácia sorsa Magyarországon. Így válhat történelemformáló erőből jövőformáló erővé Sulyok Dezső politikai hagyatéka. E munka az újabb források - köztük az Amerikából hazatért Sulyok hagyaték" - feldolgozásával a maga eszközeivel ez az "egymásratalálást" kívánja elősegíteni, nehogy úgy legyen, ahogy Ady megmondta:
"Minden, minden ideálunk
Másutt megunt ócskaság már,
Harcba szálunk
S tudjuk, hogy kár a harcért." Vissza