A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen (dedikált példány)

Előszó

Részlet:
"Tűnődés
„Itt Erdélyben soha nem az számított, hogy ki mit mond, itt nekünk Erdélyben tennünk, cselekednünk kell!"
(Kós Károly)
Keveset alszom, s így sokat gondolkozom, tűnődöm, s emlékezem a múltra. Van mire, mert több mint nyolcvan év eltelt életemből, s hogy még mennyi van az utolsó behívóig, azt nem lehet tudni. Mivel már más tevékenységem nem lehet, maradtam az írás lehetőségével, mert azt még beteg szívvel is csinálni lehet, ha nem is a legtökéletesebb színvonalon, de legalább arra törekedve. Nem tudok szabadulni egy állandóan visszatérő gondolattól. Megírjam, ne írjam annak a négy évtizednek (1947-1990) az általam és kortársaim által átélt, átdolgozott, átszenvedett vagy egyesek által áttün-dökölt s annak jó, kellemesebb, termékenyebb vagy éppen kín-lódásos rossz emlékekkel terhelt időszakát. Elég erős vagyok-e, hogy ilyen-olyan ítélkezők elítélő vagy csak éppen elemző véleményét kibírjam? Képes vagyok-e pontosan visszaemlékezni és helyesen megítélni mindazt, ami a negyven év alatt megtörtént vagy nem történt meg. Mivel azok közé tartozom, kik még (már kevesen) életben vannak, úgy érzem, ha én most nem írom le mint szemtanú, részvevő, mindazt, ami megesett a népe sorsáért aggódó és a lehetőség határán belül mindent megtevő erdélyi, és a mi esetünkben kalotszegi, magyar tanítók életéről, ki írja meg hitelesebben? Igazabbul? Apám, ha megérte volna e korszak bukását megtoldva az előző huszonkét év történetével, bizonyára megtette volna, de nem érte meg. Lett volna, mit írjon arról a huszonkét évről is, mert a kisebbségben élő helytállásáért 1941-ben Nemzetvédelmi keresztet kapott az anyaországtól, ily módon elismerve azt, amit a magyarságért tett. S amit az apák nem tehettek meg, azt a fiak kötelessége megtenni. Ez a belénk nevelt tudat ad erőt és bátorságot, hogy megtegyem, míg az ajándékba kapott éveim, hónapjaim, eseüeg napjaim még tartanak. Tehát megpróbálom. Bírálat érhet s érni is fog, de csak attól fogadom el, ki átélte ezt a negyven évet ott a katedra mellett, a sötét estékkel és vendégmarasztaló sáros kis falukban, kisvárosokban a sokszor basáskodó törpe akar-nokok világában, és tartotta a lelket, az öntudatot a csüggedőkben." Vissza

Fülszöveg

¦^¦¦¦¦¦¦H Nem szokványos életpálya
¦ az 1928-ban született Fekete
¦ Károlyé, és ennek tulajdonít-hatóan nem szokványos az a
h ^^^LiEa Pályakép sem, amelyet most
¦ ~ korabeli iskolai dokumen-
^L tumokkal, újságcikkekkel,
¦ _ VtS fényképekkel kiegészítve -
közread. Nem megszokott sem tartalmában, sem műfajában, sem hangvételében. A címbeli „nemzet napszámosa" is másképpen, sokféleképpen értelmezhető az általa átélt, megélt korban és személyesen rá vonatkoztatva. Két állandó vonatkoztatási pontja mégis van ennek az életpályának. Az egyik Kalotaszeg, Bánffy-hunyad és környéke, ahol mindenes és tanító volt, és a „nemzet" is, amelyre hivatkozik, elsősorban ennek a vidéknek a népét jelentette, nem egyetlen faluét, mint ahogy megszokott (volt), ha valaki a „nemzet napszámosságát" vállalta. A másik, hogy soha nem ismerte a téüenséget, és hogy mindazt, amit vállalt, és amit végzett, nem személyes érdekből, haszonvágyból vagy hiúságból tette, nem is ideológiai elkötelezettségből. El kell hinnünk neki, mert az élete a bizonyíték rá, hogy valóban hitte -néha naiv módon -, hogy mindaz, amit elvállal és tesz, javukra válik az ezen a vidéken élő magyar közösségeknek.
PÉNTEK JÁNOS
Vissza