A németalföldi irodalom története

Előszó

1. Törzsmondák és ó-germán költészet. A németalföldi irodalom a németalföldi vagy a nálunk szokottabb nevén, a hollandus nemzet irodalma. Ez a nemzet három germán törzs, úgymint a frízek, szászok és frankok egyesüléséből és egybeolvadásából keletkezett. Ezeknek a törzseknek kezdetben nem volt saját külön irodalmuk, hanem csak törzsmondáik voltak, a melyeket némi részben az angolszász Beowulfból, a felnémet Gudrunból és a merovingi dalok egyes nyomaiból ismerhetünk meg. Ha valamit írásba foglaltak, arra a latin nyelvet használták. De a mikor, Nagy Károly császár óta, ezek a néptörzsek a frankok fönnhatósága alatt egy nemzetté kezdtek egyesülni, Németalföldön is mutatkoztak egyes nyomai valamelyes germán irodalomnak, a melynek legősibb maradványai frank nyelvjárásban a karolingi zsoltár-fordítások és a Lajos-dal (881 vagy 882), a szász nyelvjárásban a IX. század közepéről való Héliand. De a nyelvbéli egység hiányában eleinte csak egyes, különálló kísérletekre szorítkozott az irodalmi termelés.
2. Az irodalmi nyelv fejlődése. Csak a XII. század második felében jutott a latin ellen küzködő germán irodalom odáig, hogy Németalföldön önálló helyet bírt elfoglalni s ezzel kifejlődött vagy legalább is biztos fejlődés útjára lépett az önálló németalföldi irodalmi nyelv is. Ez az irodalmi nyelv ugyanis, a melyet a nyelvtudomány dietsch vagy középnémetalföldi néven ismer, a Németalföldön akkor uralkodó öt főnyelvjárásból, a limburgi, a brábant, a flám, a zeeuwsch és hollandiból fejlődött és emelkedett valamennyinek fölibe, de nem olyan gyorsan, hogy kezdetben az egyes írások nyelvéből még világosan meg ne lehetne látni, hogy írójuk melyik vidék szülöttje. Ezt a nyelvet csak később vették át az ország keleti részében lakók, míg a frízek csak a középkor végén csatlakoztak hozzá és addig az ideig saját külön fríz irodalmuk volt, de a mely csaknem kizárólag törvénykönyvekből állott. Vissza