A német irodalom kincsesháza

Előszó

Az antológiák körülbelül egyidősek az irodalommal. Az emberi szellem határos s ha tájékozódni akar a végtelen változatosságú világban, kénytelen kiválogatni, értékelni, a maga szempontjai szerint rendezni a jelenségeket; az irodalom alkotásait is. Az értékelés és rendezés szempontjai sokszor századokig változatlanok, máskor szinte évtizedenkint változnak. A könyvtár, az iskola, a céh, a szellemi hagyományt őrző s továbbörökítő intézmények mind az állandóságot, a megszokottat, az idő próbáját megállott értékeket védik; azt foglalják a szokásrend által igazolt gyűjteményeikbe, amit a mindenkori irodalmilag művelt embernek tudnia kell. De az ízlés, a múlttal s a jövővel szemben táplált igény egyre más alakot ölt, új nemzedékek új vágyai, jelentős vezéregyéniségek szeszélye vagy akarata, a friss ingerekre vágyó emberi természet örök nyugtalansága kérdésessé, ki nem elégítővé teszi a meglévőt, új értékrendet állít fel s új áttekintést keres. A jelen így vizsgáztatja újra meg újra ámultát s így vizsgázik maga is a jövendő nemzedékek előtt. Hogy mit válogatunk össze, egyformán függ a rendelkezésre álló anyagtól s a magunk ízlésétől.
Rend és oldódás, hagyomány és újítás, birtokló nyugalom s felfedező kalandvágy erőjátékában alakul mindenütt a szellemi, művészi, irodalmi hagyomány sorsa. Ez ellentétes erők feszültsége azonban talán sehol sem olyan nagy, mint a német műveltség területén. Német jellegről még egyáltalán nem beszélhetünk, mert egyelőre alakulóban van; valamikor egyszer még meg kell születnie, hogy mindenki láthassa s hogy becsülettel állhasson meg önmaga előtt. Nietzsche e szavait szívesen emlegetik azok, akik a német szellem legmélyebb s legjellegzetesebb vonását a nyugtalan, kielégülést nem lelő, a tiszta formák összhangját nem ismerő elvágyódásban, az örökös újrakezdésben vélik felismerni. A német a vándorlás népe: ez a gyakran idézett hasonlat, ha felületes is, jól utal a német művelődés egy lényeges tulajdonságára. Kevés népe van a földnek, amely előtt annyiszor vált kérdésessé létének értelme, múltjának értékrendje, jövőjének célja, mint a világnézeti küzdelem, az önmagával való meghasonlás s a kínzó lelkiismeretvizsgálat e klasszikus népe előtt. Az említetthez hasonló, szellemes és hatásos párhuzamok persze csak a maguk határain belül érnek valamit, hasonlóan azokhoz a szabályokhoz, amelyeket a kivételek sokasága erősít... Vissza