Előszó
Az olasz festészet Magyarországon kevéssé ismert területe a nápolyi iskola, amelynek 17-18. századi fénykorát tárja a látogatók elé ez a reprezentatív kiállítás. Különös öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Szépművészeti Múzeumban rendezhetjük meg ezt a bemutatót, amelynek anyagát 1982-től, a világ nagy városaiban és múzeumaiban, így Londonban, Washingtonban és Párizsban, Torinóban és Nápolyban, valamint Athénben és Madridban már nagy érdeklődéssel fogadták.
A magyar történelem és a művészettörténet a középkortól eleven kapcsolatban állt Itáliával, Nápollyal kapcsolataink az Anjou királyok korára nyúlnak vissza, Mátyás király második felesége, Beatrix e városból érkezett hazánkba. A magyar művészet sok ösztönzést nyert Itáliától, s történelmünk során számos művész érkezett hozzánk a félszigetről.
A kiállítás a 17. század elejétől, a spanyol alkirályok korától, az 1700-as évek végéig, a Bourbon királyi család uralkodásának szinte utolsó időszakáig tárja elénk a nagy barokk és rokokó mesterekben gazdag festészeti iskola pompás képét. Caravaggio korai követőitől, Batttistello, Sellito, Finoglia, majd Ribera festészetétől, a klasszicizálóbb, líraibb Stanzione, Pacecco De Rosa, Beltrano, De Bellis, Cavallino és Guarinoig, a csendélet, veduta és csataképfestőkig felvonul előttünk a 17. század szinte valamennyi mestere. Az 1656-os pestist követő időszakból Mattia Preti és Luca Giordano, majd Francesco Solimena alakja magasodik ki. A kiállítás 18. századi anyagát ugyanez a teljesség jellemzi, hiszen megismerhetjük De Mura, Giacinto Diano, Giaquinto, Traversi és társaik munkáit s végül a Nápolyban működő francia és német mesterek festményei is feltűnnek.
A nápolyi festészet módszeres feldolgozására az utóbbi évtizedekben nagyszerű művészettörténeti kutató műhely szerveződött Nápolyban, amelynek munkáját tanulmányok, monográfiák és a nápolyi kultúra teljes arculatát bemutató kiállítások bizonyítják, s ennek köszönhetően az európai civilizáció e jellegzetes korszaka egyre teljesebben ismerhető meg.
Vissza