A nagytarcsai népfőiskola 1938-1988

Előszó

Ötven esztendő telt el azóta, hogy megnyílt a nagytarcsai népfőiskola. Ez az intézmény a két világháború közötti időben hazánkban a művelődni vágyó parasztifjaknak olyan helye volt, mint a vándornak a bővizű forrás, ahol meg lehetett pihenni, szomjat lehetett oltani, erőt lehetett gyűjteni.
A népfőiskola a haladó gondolkodású, az akkori magyar falu gondjait jól ismerő íróknak, pedagógusoknak, lelkészeknek lelkes összefogásával, hazai és külföldi személyek, közösségek, valamint evangélikus gyülekezetek adakozásából épült fel. Ez a kis falunkban életre kelt intézmény magyar földön először adott otthont olyan népfőiskolának, amelyben az ország különböző vidékéről összesereglett, tettre kész, kiemelkedő képességű ifjak több hónapon át együtt tanulhattak, dolgozhattak.
Ahhoz, hogy a népfőiskola megvalósítása a gondolattól eljusson a megszervezésig, egy, a környezetét jól ismerő, kezdeményező, kiváló vezetői és szervezői adottságokkal rendelkező személy kellett. Ilyen volt Nagytarcsán Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, aki felismerte, hogy e Budapesthez közel fekvő Pest megyei községben minden feltétel adott a bentlakásos parasztnépfőiskola létesítéséhez.
Ennek megvalósításához bátorítást és nagyszerű alapot nyújtott az a körülmény, amiről így vallott emlékiratában: Nagytarcsán „... tekintélyes, jómódú gazdák voltak. Nagyon értelmes, józan gondolkodású, belterjesen gazdálkodó emberek, szorgalmasak, ... nagyon becsültem és szerettem őket, mert minden jóért lelkesedtek, és sohasem idegenkedtek az újítástól. Tiszteltem élettapasztalatukat és bölcsességüket is."
Az általa alapított „finn minta alapján működő" népfőiskolát öt évig azzal a céllal vezette, hogy ott mély lelki életet élő, a műveltség útján elindított, szakmailag képzett parasztifjúságot neveljenek, akik később képesek lesznek állandó önműveléssel vezető pozíciók betöltésére is. Vissza