A nagyenyedi két fűzfa

Előszó

Együtt született a reformkorral, halálakor pedig már gyülekeztek Európa egén az első világháború fenyegető felhői. Átélte a reformkort, a szabadságharcot, a Bach-korszakot, a kiegyezést, a kapitalizmus fellendülését Magyarországon. Volt harcos közíró, de volt kormánypárti politikus is, Tisza Kálmán barátja. Támogatta a Habsburg-háztól való elszakadást, de üdvözölte a kiegyezést. Írásainak egy részében a legerőteljesebb realizmus csillan meg, míg más részét a legfülledtebb romantika köde burkolja. Hősei főurak és nemesek, de szép számmal akadnak köztük értelmiségiek, parasztok, sőt munkások is. Ellentmondásos élet, ellentmondásos életmű. Mi határozza meg mégis Jókai egész írói magatartásának és életmüvének jellegét? A reformkorhoz, a szabadságharchoz és Petőfihez való viszonya, mindvégig hűséges maradt reformkori eszményeihez, és ezzel együtt a szabadságharchoz s Petőfi emlékéhez. Legnagyobb regényei, legsikerültebb elbeszélései mind-mind az ország e korszakát idézik. Még a kiegyezés után, a megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyok között is a Kárpáthy Zoltánok és Jenőy Kálmánok világát keresi, s a kiegyezéstől a reformkori álmok beteljesülését reméli. Ezért vált Jókai e két korszak legnagyobb hatású prózai megörökítőjévé, és mindmáig az ifjúság egyik legkedveltebb írójává. Mint osztályának tipikus képviselője, nála is elmosódik a határ a reformkor és negyvennyolc között, ellentétben Petőfivel, aki számára negyvennyolc gyökeres szakítást jelent annak előzményeivel. Jókai csak azt fogadja el negyvennyolcból, amit a reformkor egyenes folytatásának vél. A forradalom útján csak addig jut el, ameddig osztályának zöme, de eszményeihez sohasem lesz hűtelen, csak nem talál módot megvalósításukra. Vissza