A nagy-szombati harcz

Előszó

A nagy-szombati harcz.
- 1704. -

Ismerjük a Rákócziféle szabadságháború gyors terjedését, mely csodával határos vala, - ismerjük az 1703-ik s 1704-ik év szerencsés fejleményeit, melyek, nehány ostromzárolt vár kivételével egész Magyar- és Erdély országot a szabadságért fegyverkező rendek birodalmába juttaták. Leopold császár, olympusi gőgjén sok küzdés után erőt véve, kényteleníttetett a „gonosz rebellisekkel" - kiknek már szinte Bécs külvárosaiba hatolt csapatai miatt residentiája bástyái mögül ki nem léphetett - alkudozásokba ereszkedni, és, mivel e megátalkodottak a bécsi udvar annyiszor megszegett szavainak többé nem hivének, - Nagy-Brittannia és a belga rendek békéltető közbenjárását fogadni el. Nagyon megalázta magát az öreg császár, a midőn ezt tette, - de megtette, uralkodása függött tőle.
Nem czélom itt a gyöngyösi, paksi és selymeczi békeértekezletek folyamát tárgyalni, s az okokat: miért szakadtak meg? Hallgatok az 1704. őszén kötött rövid fegyvernyugvásról, s a háború fejleményeiről a déli és keleti részeken; feladatom ezúttal, a fegyverszünet után, csupán északnyugaton történteknek: Érsek-Újvár megvételének, Lipótvár ostromának s különösen az ezek folytán következett nagy-szombati harcznak leirása, az első rendes, nagy ütközeté, melyet az ifjú hadsereg, vezérlőfejedelme személyes jelenlétében vívott... Vissza