A nagy szfinx

Előszó

Embertani problémáktól visszhangzik szellemi életünk. A legkülönbözőbb világnézeti alapokon mozgó munkák kísérleteznek az embereszme tartalmának kifejtésével. Az ember divatossá lett. A divat - legalább a szellemiek terén - nem mindig a szeszély egy-egy futó hulláma: sokszor nagy korszükséglet fejeződik ki benne. Ez áll esetünkben is. Az ember divatossá lett, mert ráeszméltünk arra, hogy kultúránknak ő a legnagyobb Ismeretlenje.
Az embereszme homállyal borított mélységei mindíg vonzották a gondolkozó embert. Különböző kultúrák viaskodtak e mélységek fölkutatásával. A munkát több-kevesebb siker koronázta. Hol a művészet, hol a bölcselet, hol a különböző teológiák bukkantak rá a sok tévedés között egy-egy igazságra. A kereszténységgel az embertan történelmi fordulóhoz ér. Krisztus személyében és Evangéliumában bontakoznak ki teljesen az ember-probléma mélységei és magasságai. Amit addig csak sejtettünk, azt most megtudtuk: döbbenetesen nagy föladat embernek lenni. Annyira nagy föladat, hogy tökéletes megoldást csak Krisztusban talált. A «lumen Christi» (Krisztus világossága) megvilágította az ember értékét, értelmét, célját, tökéletesedésének és kiteljesedésének föltételeit, erőforrásait.
A keresztény ó- és középkor teológiája, bölcselete, művészete nagy szeretettel, az igazságot megillető pietással mélyedt el a krisztusi embertan tanulmányozásában, szépségeinek fölismerésében. Ma, amikor ezekkel az évszázadokkal szemben lassan-lassan utat tör magának az előző emberöltők elfogultságán keresztül a történelmi igazság, meghatódott tisztelettel állunk embereszméjük előtt. Vissza