Előszó
JELEN ÉS MULT
Az első kéziratokat, rendes időben, este nyolc órakor küldtem fel a nyomdába. Egy kevesetmondó táviratot pár perccel később adtam fel. Csak azért emlékezem ilyen pontosan, mert a...
Tovább
Előszó
JELEN ÉS MULT
Az első kéziratokat, rendes időben, este nyolc órakor küldtem fel a nyomdába. Egy kevesetmondó táviratot pár perccel később adtam fel. Csak azért emlékezem ilyen pontosan, mert a megkésett kéziratról a dátum, minden szürkesége ellenére a lelkem emlékezősíkjára vetődött:
„1937. december 30."
Becsengettem az altisztet és az „Ország" munkatársai közül Garam urat, a kipallérozódott mokány magyart kértem. Azután felemeltem egy bőrbekötött könyvet az íróasztalomról.
„Homer Lea: New-York és London 1912."
Garam, lapunk ügyes külpolitikusa a régi könyvben lapozgatva talált. Néhány pillanatig tapintatos némasággal állt íróasztalom közelében, de hamar ráunt és megszólalt:
- Az emlékek felfrissítése? ... Parancsoljon, szerkesztő úr!
- A kötet, Garam kartársam, amit megígértem.
- Már felkészültem elolvasására.
- Kevés! Bele kell idegződnie. Szomjas lélekkel kell belemerülnie. A magyar sajtó egyetlen külpolitikusa sem indulhat a következő esztendők elé ennek a munkának ismerete nélkül.
- Talán körbejárassam a kartársak között?
- Maga ilyen újságíró?
- Azt hittem . . .
- Ne is beszéljen a könyvről senkivel. Elég, ha mi tudjuk, hogyan látta a jövő eseményeit előre huszonöt évvel ezelőtt Homér Lea?!
Vissza