Fülszöveg
"Talán nosztalgiázni illenék. Volt egyszer egy szocializmus, amelyről azt állították, hogy a létező társadalmi rendszerek legjobbika. Addig fújták a nótát, hogy belesápadtak a zászlók, elrongyolódtak a nyelvek, lepattogzott a nemzeti tudat homlokzata, s elszeleltek legjobb éveink. Szegény Lukács György, hogyan is gondolhatta komolyan, hogy a legrosszabb szocializmus is többet ér, mint a legjobb kapitalizmus? Betonnal, vassal és félelemmel összetákolt birodalmak eresztéke ropog, hogy végre szétdűljön a karám.
Talán arról kellene szólni, mi a szabadság. Talán a fegyelemről, a belső békéről, talán arról, mit hoz enkünk, ebben az országban élő magyaroknak az első szabad választás negyvenöt év után. Hogy természetes érzés lesz-e végre valamennyiünknek, hogy magyarnak lenni annyi, mint angolnak, svédnek, csehnek, hollandnak lenni. S hogy ez mások számára is természetes legyen. Talán arról, hogy megadatik-e az esélyegyenlőség mindenkinek? Talán arról, hogy a szabadságról több vers...
Tovább
Fülszöveg
"Talán nosztalgiázni illenék. Volt egyszer egy szocializmus, amelyről azt állították, hogy a létező társadalmi rendszerek legjobbika. Addig fújták a nótát, hogy belesápadtak a zászlók, elrongyolódtak a nyelvek, lepattogzott a nemzeti tudat homlokzata, s elszeleltek legjobb éveink. Szegény Lukács György, hogyan is gondolhatta komolyan, hogy a legrosszabb szocializmus is többet ér, mint a legjobb kapitalizmus? Betonnal, vassal és félelemmel összetákolt birodalmak eresztéke ropog, hogy végre szétdűljön a karám.
Talán arról kellene szólni, mi a szabadság. Talán a fegyelemről, a belső békéről, talán arról, mit hoz enkünk, ebben az országban élő magyaroknak az első szabad választás negyvenöt év után. Hogy természetes érzés lesz-e végre valamennyiünknek, hogy magyarnak lenni annyi, mint angolnak, svédnek, csehnek, hollandnak lenni. S hogy ez mások számára is természetes legyen. Talán arról, hogy megadatik-e az esélyegyenlőség mindenkinek? Talán arról, hogy a szabadságról több vers íródott, mint a zsarnokságról.
Egyszer egy nő jött szembe az utcán és sírt. A sok fásult faarc között közlekedett, és folytak a könnyei. Ha valaki orrba vág váratlanul, az sem hökkentett volna meg jobban, mint a síró nő látványa a délelőtti utcán, amint bizonytalan léptekkel közlekedett a dobozemberek között. Mindenki magányos volt, sietett, s tudom, így van ez szerte a világon: minél civilizáltabbak, annál könyörtelenebbek leszünk. S míg az egész város titokban örült, búslakodott, kuckójába vonult a titkaival, fogcsikorgatásával, ez a nő szabadon sírt a mosolytalan, könnytelen, szomorú, szürke világban. Egy tank látványa sem döbbenthetett volna rá világosabban, mennyire rabok vagyunk, mint ez az egyszem árva ember.
fáradtak voltunk és engedelmesek."
Vissza