A nacionalista ellenzék-ellenség a Kádár-korszak állambiztonsági dokumentumaiban

Előszó

A címben foglalt téma levéltári anyagának megismerésekor szembe ötlik egy sajátos magyarországi helyzet. Miért van az, hogy hazánkban a kommunizmus alatt, már 1945 óta, a nemzeti érzés, a nemzeti magatartás az államhatalomtól mindig elmarasztalást, elítélést váltott ki? Magyarországon a kommunizmus mindig internacionalista volt, míg a környező, szintén szovjet befolyás, elnyomás alatt lévő országokban kezdetektől fogva nemzeti kommunizmus létezett. Szükséges lenne ennek okát alaposan kielemezni, de erre én itt nem vállalkozom, viszont ezzel a ténnyel számolni kell, e nélkül nehezen lenne érthető a dokumentumok által feltárt helyzet, amely szerint a nemzeti tudat, de különösen annak kifejezésre juttatása, üldözendő volt.
Az okok feltehetően összetettek, sokrétűek és döntően a második világháború után kialakult helyzetből származnak. A két világháború között ugyanis hazánk lakosságának nemzettudata, ha nem is a megkívánt, de elfogadható volt. Ennek egyik fenntartó ereje a trianoni tragédia, ami az ország lakosságának - közvetlenül vagy közvetve - számottevő részét érintette. Megdöbbentő azonban az a változás, ami 1945 után következett: a nemzettudat rövid időn belül a mélybe szorult. Ezt a célt a kommunista propaganda - utolsó csatlósállam, fasiszta nemzet stb. - minden lehetséges módon és erővel sulykolta. Tehette ezt, mert az ország vezetői, hatalmi tényezői között nemzeti elkötelezettségű nem volt, de ha volt is, nem merte megvallani, ellentétben a szovjet blokk többi országával, ahol még a nemzetközi identitású vezetőkben is megfért az adott ország nemzetalkotó népességével való szoros szolidaritás. Nálunk nem tudott szimbiózisban élni a nemzeti elkötelezettség a kommunizmussal, pedig erre az ország lakosságának nemzeti homogenitása miatt sokkal nagyobb indoka lehetett volna, mint a környező kommunista országokban. A kérdés továbbra is megválaszolatlan. De egy jövőbeni kiterjedt elemzéshez az itt feltárt dokumentumok eligazítást nyújthatnak. Mivel kutatásom a Kádár-korszakra vonatkozik, indokolt 1956-tal kezdeni anélkül, hogy a forradalmat és a szabadságharcot részleteiben értékelném. Ezt már számtalan, sokkal autentikusabb feldolgozás megtette. Vizsgálataimat mégis innen eredeztetem, és ezt, mint nemzeti felkelést, a tárgyalt történések gyökereként veszem számba. Tehetem ezt azért is mert a későbbiekben ismertetett dokumentumok számos helyen és személyeknél erre közvetlen alapot adnak. Vissza