A nábob

Előszó

Részlet a könyvből:
Jenkins orvos betegei
Ott állva Lisbonne-utczai kis palotája tornáczán, frissen borotválkozva, ragyogó szemmel, az elégültségtől nyitott ajakkal, itt-ott deresedő hosszú haja széles gallérjára omolva, - vállas, erős és egészséges mint a tölgy, - Robert Jenkins, a híres Írországi orvos, a Medzsidje- és a III. Károly spanyol király kiváló rendjének lovagja, - tagja több tudományos vagy jótékony társulatnak, elnöke és alapítója a Betlehem-egyesületnek, - szóval Jenkins, a Jenkins-pilulák Jenkinse, az arzenikummal gyógyító Jenkins, az 1864. év divatos orvosa, a Párisban legjobban elfoglalt ember, - éppen kocsiba ülni készült, november utója egyik reggelén, midőn a palota belső udvarának egyik első emeleti ablaka megnyílott, s egy női hang félénken kérdezte:
- Hazajön reggelre, Robert?
Oh! mily jó és nyájas mosoly deríté föl nyomban e szép tudós- és apostol-arczot, s a gyöngéd jóreggeltben, melyet szemei felüzentek oda a meleg fehér pongyola-köntös felé, mely a fölemelt kárpit mögött látszott, - hogy' észre lehetett venni azt a nyugodt és biztos hitvesi szerelmet, melyet a szokás a maga kötelékeinek egész finomságával és tartósságával összefűz.
- Nem jövök, Mrs. Jenkins . . . (Szerette neki nyilvánosan ezt a törvényes hitvesi czímet adni, mintha benső elégültséget talált volna benne, bizonyos lelkiismereti megnyugvást, a nő iránt, ki éltét oly derültté tette.) Nem, ne várj ma reggel. A Vendome-téren reggelizem. Vissza