A művészeti modernizmus furcsaságai

Előszó

A művészet közügy. Valamikor szinte kötelező dogma volt, de még ma is sokan vallják a l'art pour l'art elvét. Pedig semmi sem lehet pusztán önmagáért, divatos szóval: öncélú. Minden és mindenki csak láncszem, mely az előbbihez, a múlthoz kapcsolódva a következőnek, a jövőnek szolgál alapul, maga az egész lánc pedig nem lehet más, mint az emberi nem egyetemes fejlődése.
És ennek a fejlődésnek egyik igen fontos eszköze a művészet. Mert az ember ennek szárnyain tud legkönnyebben és legbiztosabban abba a sztratoszférán túli magasságba emelkedni, ahol a kozmikus sugarak hatása alatt szinte átlényegül s állatból emberré, emberből istenivé magasztosul.
Igaza van O. Wildenek, hogy a természet utánozza a művészetet. Nemcsak annyiban, hogy a külső világ nekünk a műalkotások által szuggerált formában vagy az azok által keltett hangulatokkal és élményekkel átitatva és elborítva jelentkezik, hanem reális értelemben is. A kultúra és szolgája, a civilizáció hegyeket hord le vagy emel. szigeteket teremt, tavakat létesít stb. Sokszor egész tájak alakulnak át olyanná amilyennek a műépítész vagy kertész elképzelte. És ott, ahol az anyák sűrűn találkoznak művészi képekkel, szobrokkal, az ujabb és ujabb nemzedékek mindinkább hasonlítani fognak a művészek által megálmodott formákhoz. Az ajaknégerek ijesztően rút arca bizonyára nem lenne ilyen, ha ízlésük jó képeken, szobrokon finomodhatott volna... Vissza