A múlt koloritja

Fülszöveg

Mohai V. Lajos az irodalmi tér avatott ismerője, teljesítményét a tér feltérképezése minősíti. Ebben a térben az irodalom mint sajátos, vállalt marginalitás jelenik meg. Nem véletlen, hogy ezen irodalom-felfogás két megalapozója, Krúdy ésMándy, egyformán igazi alapember Mohai irodalomképében. Mohai V. Lajos irodalmi évtizedei arról tanúskodnak, hogy ez az alapevidencia és alapérzület tovább élt a nyolcvanas éveken máig. Pedig gondolhattunk volna arra is, hogy az irodalom - a Centrumba egykor éllovasként bevonuló magyar társadalom zászlóshajójaként - egyszer kilép a marginalitás kényszerpályáiról. Nem így lett. Nemcsak hogy mint társadalom nem kerültünk a Centrumba, de a marginalitás jól bejáratott pályái is ismét működésbe jöttek.
Mohai V. Lajos könyvei szerves egységbe rendezik az elmúlt három évtized irodalmi történéseit. Anyanyelvként beszéli ennek az irodalom-felfogásnak a nyelvét, de mint tanult irodalomkritikus és irodalomtudós, nagyon is érzékeny ennek az irodalmiságnak a... Tovább

Fülszöveg

Mohai V. Lajos az irodalmi tér avatott ismerője, teljesítményét a tér feltérképezése minősíti. Ebben a térben az irodalom mint sajátos, vállalt marginalitás jelenik meg. Nem véletlen, hogy ezen irodalom-felfogás két megalapozója, Krúdy ésMándy, egyformán igazi alapember Mohai irodalomképében. Mohai V. Lajos irodalmi évtizedei arról tanúskodnak, hogy ez az alapevidencia és alapérzület tovább élt a nyolcvanas éveken máig. Pedig gondolhattunk volna arra is, hogy az irodalom - a Centrumba egykor éllovasként bevonuló magyar társadalom zászlóshajójaként - egyszer kilép a marginalitás kényszerpályáiról. Nem így lett. Nemcsak hogy mint társadalom nem kerültünk a Centrumba, de a marginalitás jól bejáratott pályái is ismét működésbe jöttek.
Mohai V. Lajos könyvei szerves egységbe rendezik az elmúlt három évtized irodalmi történéseit. Anyanyelvként beszéli ennek az irodalom-felfogásnak a nyelvét, de mint tanult irodalomkritikus és irodalomtudós, nagyon is érzékeny ennek az irodalmiságnak a másik oldalára is. Az előjel nélküli peremhelyzet irodalma ugyanis nem egy, de nagyon is sok poétikával és esztétika-felfogással harmonizálhat. A magyar peremhelyzet magas szintű poétikai tudatossággal jár együtt. A két vonás némi ellentmondásban is áll egymással, ezt az irodalom társasági megszervezettsége enyhíti.
A peremhelyzethez szocializált, egyidejűleg magas poétikai tu-datosságú irodalmiság sajátosan rokokó jellegű társasági finomságokkal szórakoztatja egymást és a nagyérdemű közösséget. Mohai elemzéséből is kiderül: itt nem a mű, nem az alkotó, nem a nyelv, nem a szereplő a fontos, de maga az irodalmiság.
Kiss Endre Vissza