A múló jövő nyomában

Fülszöveg

Talán legmaradandóbb intellektuális élményeimet annak a jelenséghalmaznak "köszönhetem", amelyet hétköznapi beszélgetéseinkben dogmatizmus néven szoktunk emlegetni. Megértéséhez és megfejtéséhez évek óta makacsul, mondhatni, rögeszmésen visszatérek, s ennek legfőbb személyi oka az, hogy életem egy-egy szakaszán egymást váltón két hatalmas, bénítóan szuggesztív dogmatizmussal kerültem közeli és keserves kapcsolatba. De mégsem a személyes élmény az, ami a minden dogmatizmusok közös természetrajzának fürkészésére sarkall, hanem a felismerés: a dogmatizmus afféle szellemi vírus, amely egyében és társadalomban az önkibontakoztatás és továbbfejlődés hormonanyagait termelő szerveket támadja meg és pusztítja, kiölvén ekképpen belőlünk a jövőt, és kiölve bennünket a jövőből - még ha biológiailag megéljük is azt.
A dogmatizmus természetrajza egyfelől, s másfelől a tudományos-technikai elkötelezettségű jövő: ezek a látszólag független, ám valahol a mélyben egymásba kapaszkodó vezértémák fűzik közös fonálra az elmúlt hat-nyolc évben írt tanulmányaimat. Nem csupán azokat, amelyek közvetlenül a hittel vagy az ember és technika kapcsolatával és a jövő - olykor kancsal - prófétáival foglalkoznak, de fizikusportréimat és irodalmi esszéimet is: a fizikusnak éppúgy meg kell küzdenie kora közgondolkodásának természettudományi-filozófiai konzervativizmusával, mint a költőnek-írónak az esztétikai és ízlésbeli begyepesültséggel; s ami küzdelmüket drámáivá feszíti: legelőször tulajdon szemléletük dogmatizmusával-konzervativizmusával...
Szeretném remélni, hogy tanulmányaim olvasója fölfedezi majd a témák kaleidoszkópábrája mögött és alatt az intellektuális tartás alaprajzát, és ezen túl ráérez majd ez írásokat feszítő felelősségérzetre és aggódásra is, hiszen annak a közösségnek a lehetőségei és távlatai foglalkoztatnak, amelyben élnem nem esetlegesség és véletlen adottság számomra, de sors és elkötelezettség. Vissza