A mozgókép szemiotikája

Előszó

Korunk tudományos fejlődésének egyik sajátossága, hogy az ismeretek szaporodása, a diszciplinák szakadatlan osztódása ellen újabb "keresztmetszettudományok" létrehozásával védekezik. Olyan új szakágakkal, amelyek felborítják a tudományok addig kialakult rendszerét, nem fogadják el a "suszter, maradj a kaptafánál" professzionista elvét, hanem egyszerre több, addig egymástól függetlenül fejlődő tudományágat fognak egybe. S mert létrejöttük után bizonyos idővel ők maguk is belekerülnek a szaktudományok rendszerébe, a folyamat újból és újból megismétlődik.
Így jött létre annak idején a kibernetika, az információelmélet, a kommunikációkutatás, és így fejlődött önálló tudományággá az elmúlt évtizedekben a jelek tudománya, a szemiotika.
A felsorolásból is látszik, hogy e keresztmetszettudományok között van valami belső összefüggés, s ezért fejlődésüknek is van egyfajta folyamatossága. Mindegyik tárgyát meg lehet fogalmazni a másik nyelvén: a kommunikációelmélet az információk átadásával foglalkozik, a szemiotika a kommunikációs folyamat egyes aspektusaival - és így tovább.
Melyik közöttük a leginkább összefoglaló jellegű, melyik válhat tehát majd a többi anyatudományáva? Korai volna még a döntést erőltetni. Egy-egy aspektusból mindegyik igényt tart erre a komplexitásra. A szemiotika például korántsem elégszik meg azzal ,l hogy a jelrendszerek mibenlétét, összetételét kutassa. Vizsgálódásait minden folyamatra ki kívánja terjeszteni, amelyben jelek jönnek létre vagy jelek cserélődnek, tehát először is a kommunikációra, de egy távolabbi összefüggésben az egész társadalomra (amely nem létezne jelek nélkül). Elfogadjuk a szemiotikának ezt a törekvését? Olvasszunk bele mindent a pszichológiától a szociológiáig, sőt a filozófiáig?
Magam azok közé tartozom, akik a szemiotikát meghagynám e keresztmetszet jellegében, s nem hiszek szupertudományi küldetésében. Ez azonban a másik oldalról nézve éppen azt jelenti, hogy az érintett tudományoknak, valamennyinek, nagyon sokat lehet és kell tanulniuk a szemiotika kérdésfelvetéseiből és megoldásaiból.
Különösen sokat tanulhat a kommunikációelmélet. A kommunikációs folyamatnak ugyanis központi szereplője a jelekből szerkesztett "üzenet". Nem elég tehát a kommunikációs folyamat szerkezetét, szituációját, hatását vizsgálni - nem juthatunk érvényes következtetésre, ha nem tudjuk pontosan megfogalmazni, mi maga a jel, milyen részekből áll, hogyan tevődik össze, hogyan viszonylik más jelekhez.
Ez a program első pillantásra olyan természetesnek tűnik, hogy az ember hajlandó azt hinni, csak egy evidenciát ismételtünk, ezt eddig is megtettük. A szemiotika fejlődése azonban éppen azt bizonyítja, hogy mindeddig keveset tettünk a jelek elemzésében. Szisztematikus alapossággal kell feltárni a különböző emberi (és kiegészítésképpen: állati) jelrendszerek mibenlétét, anyagát, struktúráját, funkcióját.
A szemiotika a művészeti alkotások kommunikáció-elméleti elemzésében nélkülözhetetlen. Nélküle voltaképpen nem is tárgyalhatjuk a művészi kommunikációt, hiszen akkor magát az üzenetet, a művet valamiféle misztikus adottságnak kellene tekintenünk, amely tovább már nem bontható. A szemiotika olyan szempontból bontja mégis, ami a művet a kommunikációkutatás számára is hozzáférhetővé teszi.
Felvetődik itt, persze, az esztétika és a szemiotika viszonya is. Erre is ugyanaz érvényes, mint amit a szemiotika keresztmetszet-jellegéről mondottunk. A két tudomány tárgya jól elkülöníthetően különbözik egymástól: az esztétika a műalkotások mibenlétével és értékével foglalkozik, a szemiotika pedig a jelek mibenlétével és összetételével. Van azonban egy határterületük: a műalkotások szemiotikája. Az esztétika szélesebb tudomány a művészetszemiotikánál, mert a jelek elemzéséből a műalkotás értékére, a társadalmi valósággal való kapcsolatára következtet. A szemiotikai szemlélet azonban számára is rendkívül gyümölcsöző, mivel a művek valóságos struktúrájának feltartásához segít hozzá, s így a mű olyan rétegeibe vezet el, ahova a szemiotika nélkül az esztétika nem juthat (vagy csak kivételesen, véletlenszerűen juthat) el.
Mindezzel, úgy vélem, körülhatároltuk a most közreadott szemelvénygyűjtemény célját, feladatát is. A filmszemiotika az eddig megindult (művészet-) szemiotikai kutatások egyik legérdekesebbje, legvonzóbb ága; alkalmas tehát arra, hogy az olvasó képet alkothasson magának, mit nyújt, miben segít ez az új tudományág a kommunikáció és a művészet kutatóinak. S mivel a szemiotika, benne a filmszemiotika még kifforratlan, fejlődésben lévő, gyermekkorát élő diszciplína, remélhetőleg vitára is ösztökél majd, állásfoglalásra, továbbgondolásra serkent. S ha így lesz, a kötet összeállítói elérték céljukat. Vissza