A moldvai csángók

Előszó

A moldvai csángókkal mostohán bánt a történelem. A Keleti-Kárpátokon túli szerencsétlen sorsú népcsoport mindig etnikai és vallási kisebbségben élt, nem imádkozhatott, nem tanulhatott anyanyelvén. Páratlan dolog, hogy az évszázados elnyomatás ellenére még ma is több tízezren beszélik archaikus magyar nyelvüket, őrzik hagyományaikat, ragaszkodnak Európában is egyedülálló kultúrájukhoz.
Az évszázados elhagyatottság után az utóbbi években nem csupán Magyarország, de Európa is növekvő figyelemmel fordult a különleges népcsoport felé. Ennek a figyelemnek köszönhető, hogy az Európa Tanács a veszélyeztetett kisebbségek között foglalkozott a moldvai csángók kérdésével, majd 2001-ben ajánlásokat fogalmazott meg a népcsoport és értékes kultúrája megmentése érdekében.
A dokumentum többek között szorgalmazza, hogy mind Romániában, mind Magyarországon tudományos konferenciákon kerüljön bemutatásra és megvitatásra a moldvai csángókkal kapcsolatos történeti, néprajzi, szociológiai, nyelvészeti és más tudományos kutatások eredménye.
Ennek értelmében a Teleki László Alapítvány nemzetközi tudományos konferenciákat szervezett Budapesten. A 2004-2005-ös találkozókon számos új kutatási eredmény ismertetésére került sor. Ezek három téma köré, az európai és nemzeti kulturális hatástörténetekhez, az egyház társadalmi funkcióinak átalakulásához és a modernizáció következményeihez sorolhatók be. A konferenciák egyben találkozási pontot is jelentettek a kutatók, az egyházak képviselői és a csángó értelmiség számára. Mindez további kutatásokat inspirált.
A 2006. évi konferencia színhelye a moldvai Bákó illetve a kis csángó falu, Pusztina volt. A szervezők a romániai, moldvai helyszínnel lehetőséget kívántak adni a moldvai csángóknak ahhoz, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a velük kapcsolatos szimpóziumon, és szerették volna elősegíteni a témában a magyar-román párbeszédet is. Vissza