A modernizmus és a katholicizmus

Előszó

Sajátszerű az egyház helyzete kivált Francia- és Olaszországban. Mindakettő régi katholikus ország; az előbbi az egyház "elsőszülött leánya", az utóbbi a pápa székhelye, majdnem tisztán, vagy legalább is túlnyomó számban katholikus lakossággal. S mégis, mintha az életből tényleg hiányoznék a logika: az előbbi 1906-ban a szeparációs törvény által véglegesen kidobta magából az egyházat, az utóbbiban pedig az egyház befolyása a közéletre teljesen jelentéktelen s a mi van is, mindenféle megrendszabályozásnak van alávetve.
Katholikus férfiak kezelik az államhatalmat mind a két országban s a katholikus egyházat, mely őket nagyranevelte, így becsülik meg. Azonban egy baj még nem elég az életben. Ezekhez az állampolitikai visszás alakulásokhoz járul újabb időben a két ország némely katholikus theologusának az az eljárása, hogy a helyett, hogy egyházuk nehéz viszonyai között írásaikkal, korszerű és buzgó működésükkel a nép és az államférfiak gondolkodását jobb irányba terelni iparkodnának, a sekrestyébe vonulnak vissza s onnan maguk is igyekeznek elrontani még azt is, a mit a politikusok az egyházon meg nem ronthattak, t. i. a kereszténység tanait, a kor eszméivel való kiegyeztetés cimén, természetükből, mivoltukból szeretnék kiforgatni.
Forradalom a templom körül s forradalom a templomban. A társadalmi láz, mely a nagy forradalom (1789) óta fogva tartja a lelkeket s nyugodni nem engedi, a papság némely törött lelkű tagjára is átragadt s olyan felforgató irodalmi mozgalmat indítottak a theológia terén, mely, természetét tekintve, teljesen a XVI. század idejére emlékeztet, sőt talán még annál is roszszabb. Vissza