A modern irodalmi műveltség kézikönyve

Előszó

Menj útadra, Könyv, csillogtasd meg a Szellem szivárványszíneit! Hallom halk kuncogásodat:
„ah, hányféle ember takarózik velem!... szabadságról, szerelemről, halálról, szegénységről, gazdagságról, boldogságról, boldogtalanságról, népekről, országokról sustorognak lapjaim között... s mind más- és máskép!, szirénahangjuk maga után csábítja a fülelőket, szegény fejük zúg a zűrzavarban... hogyan is tudhatnák, merre tartsanak!"
E Könyv nem iránytű. Viasz: felfogja a Kor káoszát, leforgatja minden rendbéliek beszédkörét.
A Gondolat nem abszolút. Néha a folytatás már megcáfolhatná, - ha volna folytatása. Van, hogy önmagáért sem áll helyt. De külső mezében mégis önálló megjelenésű. Ezért van itt, - ha villódzásában sokszor nehezen rögzíthetően is.
Nagy szellemek néha egyszerűbb, kisebbek hivalgóbb vértezetben lépnek fel. A nevek megébresztik szuggeszciójukat. A kevésbé erőseket illett jobban kitámogatni.
Irodalmon innen vagy túl: művészien, befolyásolóan, sőt időállóan hathatnak a sajtó munkásai, akiknek alkotásaihoz oly érdemtelenül tapad a „tiszavirág" hasonlat; övék a nagy nyilvánosság, a napi megbeszélés jutalma; a Történelem élő folyamán eveznek. Az egyes tudományágak mesteri művelői számára pedig fenntartva a Jövő, munkájuk gyakorlati eredménye!
A legárvább, a legtehetetlenebb, az Emberiség testétől legjobban távoltartott szépírók - érezzék e Könyvben a Közösséget, a Hatást. Vissza