Előszó
KÁNTOR PÉTER
Baránszky
Mindig mintha a legnagyobb rohanás kellős közepén. Mintha odakint várna rá öt taxi, mind az ötöt ő rendelte, hogy öt különböző irányba száguldjanak el vele, mind az ötben ketyeg az óra. Bent pedig szétdobálva egy élet millió fontosa, lényegtelenje, mind azonnali és feltétlen törődést követelve.
Így nyit ajtót minden napnak, így vág bele minden találkozásba. Szenzációs, szenzációs (lett, lesz, volt), öregem! így jössz egy álmatlan éjszaka és egy hajnali dupla adag altató után, közel egy órás késéssel, lihegve, csapzottan, kockás kempingnadrágban, sápadtan, izzadtan, mosolyogva, gesztikulálva. Megyünk a Frickbe, én leszek mondjuk a negyvenkilencedik szerencsés magyar, akinek elmondod, miért kell a két, sőt háromféle fény azon a bizonyos képen (Bellini: Szent Ferenc); körülöttünk csönd, nyugalom, mintha egy milliomos barátod házában lennénk, aki a hét végére elutazott és rád hagyta a kulcsokat: érezd magad otthon. Otthon érezted magad a Frickben. Otthon éreztem magam veled a Frickben. Ahogyan mások is, sokan, akiket mind elcipeltél oda, haza, egyszer, kétszer, többször is.
Egy kínai vendéglőben ülünk, de te mintha rohannál közben, hallom a szíved dübörgését. A pincérnőket dicséred, a közeli kórház fekete ápolónőit, a mosodást, a fűszerest, New Yorkot - az életet, ha jól értem. Greggel, a fiaddal vonulunk hármasban egy East Village-i pizzéria felé. „Itt akkora pizzákat adnak", úszunk, mint egy három árbocos vitorlás jó szélben, „hogy te olyat még nem láttál, Péterem", 1981-ben. Teniszezik a gyerek. Naná, hogy prímán. Igen, mintha ez is lett volna egyszer. Sőt, mintha te is teniszeztél volna egyszer, valamikor.
Alig lépek be, tüstént feltéped az ingedet és mutatod testeden a hatalmas vágások nyomát - világutazó a térképen a megtett utat. Nadrágtartód akárha tábornoki vállpánt, fekete Mont Blanc töltőtollad elegáns velencei tőr hanyagul az asztalra vetve. Nem tudom, írsz-e a Mont Blanc-al vagy csak kapaszkodsz belé olykor sikátoros napon, éjszakán. Nyakig az Ostrom ciklusban. Nyakig a Kosztolányi húgában. Nyakig. „Tudod, mi kell most? Jó utak és telefon mindenkinek." Rémy Martin.
Vissza