A mindenség határán

Fülszöveg

Jasper Gyula (1941-2005) negyedik, posztumusz kötetét tartja kezében a Kedves Olvasó. A Pápán született költő küzdelmes, mozgalmas életet élt. Szülei válása után nagynénje nevelte, majd 1952-ben édesanyjához költözött Budapestre. Később intézetbe került. Szüleihez ellentmondásokkal teli kapcsolat fűzte: „Mindent átéltem, a szeretetet, a közönyt és a gyűlöletet is." 1956-ban kamaszként részt vett a forradalomban, majd megpróbálta elhagyni az országot, de mind a két alkalommal elfogták. 1957-ben egyéves börtönbüntetésre ítélték, amelyből nyolc hónapot letöltött. Szabadulása után lakatos szakvizsgát tett, és leérettségizett. Közép- és felsőfokú reklám szakiskolát végzett, s dolgozott filmgyári felvételvezetőként, reklámfilmeket készített, alkalmazott grafikával foglalkozott. Súlyos betegségben hunyt el. Tizenhat évesen születtek első versei, majd hosszú kihagyás után a nyolcvanas évek második felében kezdett ismét írni, publikálni. Költeményeit, visszaemlékezéseit az Élet és Irodalom, az Árgus, a Palócföld, a Pannon Tükör, a Napút, a Veszprém megyei Napló és a Somogyi Hírlap közölte. Életében három verseskötete jelent meg: A semmi partján (2002), A csend hangja (2003), Körforgás (2005). Jasper Gyula költői és emberi világa rendkívül szimpatikus, önvallomásában írja: „Megtartottam valamit gyermeki naivságomból. Ezért nem leszek hatalmaskodó, basáskodó nagyember... Maradok egyszerű életalkalmazott." Költészete az ezredforduló táján teljesedett ki, mintha megfogadta volna Thomas Mann intelmét: az átélés nem elég. Ami túl forró az ember lelkében, azzal nem lehet dolgozni. El kell tőle távolodni, amíg kihűl, hogy formálni lehessen. Jasper Gyulának hasznára, erényére vált az eltávolodás a friss élményektől és hatásoktól, a látszólagos inspiráló körülményektől. Költeményeit átszövi a lassan-lassan alkonyba forduló mediterrán melankólia. Ebben a kötetben a korábbiakból készült válogatást a hagyatékban talált versekből összeállított ciklus egészíti ki. De költői pályája nem zárult le: most lépi át igazán „a mindenség határát".
Kellei György Vissza