A mi tanitónk

Előszó

Részlet a könyvből:
Lefelé hajlik a nap, keresztülvilágít a gesztenyefa lombján. A tanító ott áll a nyitott ablak előtt.
A gesztenyefa körül játszanak a gyerekek. Felállították az ugrólécet, repül a lányok hajfonata, ahogy keresztülszállnak rajta. Az előbb még a fiúk ugráltak, de most átadták a terepet a lányoknak. Persze, a lányok számára valamivel alacsonyabbra kell állítani a lécet.
Fejük felett a gesztenyefán csipognak a verebek. Hangjuk összevegyül a gyerekekével. A verebek nem félnek a gyerekektől, a tízpercekben is egészen közel ugrálnak hozzájuk és felcsipegetik az uzsonna elhullatott morzsáit. Azelőtt a gyerekek lelőtték volna őket csuzlival, de most, már évek óta, gyerekek és madarak között szent a béke.
A tanító szeme egy kicsit homályos ; könnyek gyülekeznek benne.
Búcsúzik az iskolától. És ilyenkor az embernek annyi minden jut az eszébe! Többek között az a nap, amikor majdnem három évvel ezelőtt, ideérkezett.
Ősz volt akkor, alacsonyan szálltak a felhők, a rozoga kis kék autóbusz csaknem beleragadt a sárba. Szánalom volt csak nézni is, hogyan kaparta, kavarta foltozott gumikerekével a bélabányai fekete sarat. Sehol nincs olyan fekete, mély sár, mint amilyen Bélabányán volt valaha, régmúlt időkben, három esztendővel ezelőtt. A szitáló eső alacsonyra verte a közeli kokszgyár fekete füstjét. Az autóbusz a korcsma előtt állt meg, földbesüppedt, ócska, sárga alacsony épület előtt. Vissza