A mi Erdélyünk (Tiltólistás kötet)

Előszó

Részlet a könyvből:

Maros vize folyik csendesen...
Fenn, az erdélyi medence fellegvárának közepén, a távoli havasok egyre szelidülő lejtői között, széles, gyönyörű völgyének ágyában nyújtózik végig a folyó, melyről a nóta azt mondja: „Maros vize folyik csendesen"...
Ahol ez a dal fakadt, ott bizonyára már meglassúdott, elcsitult szilaj kedve. A Maros gyermek- és kamaszkora, a Csiki-havasok lábától a Kelemen és Görgényi-havasok közötti dédai kapuig tart. Életének folyása igen kedvező reménységek között indul: a széles gyergyói fennsíkon nincs előtte semmi akadály. Gyorsan, vigan, zavartalanul növekedve szalad előre, észak felé, mint olyan gyermek, akinek biztos a jövője. Nagy barátai és védelmezői: a havasok jóakarattal nyitnak utat előtte. Délről az öreg Hargita integet neki, biztatólag lengetve feléje fenyves üstökét. Keletről a Csiki és Gyergyói havasok, nyugatról a Görgényi-havasok állanak neki védőfalat s mint fehérfejű nagybácsik, gyönyörködnek vidám futásában. Jól is megy minden, egészen addig, amíg a hózivataros vén Kelemen, ez a mord medve meg nem irigyli jósorsát s köszvényes, dagadt lábával rosszindulatú gáncsot vet neki. Az elkényesztetett Maros-kölyök orrára bukik. Bőgve tápászkodik fel. Megtorpan. Hirtelen nyugatnak fordul s könnyelmű fiatalságának dühével nekiveti magát a keskeny sziklanyílásnak. Ettől kezdve már meg kell tanulnia, hogy az élet nem olyan szép és egyszerű futás a virágos mezőn, mint ahogy eddig gondolta. Vissza