A Mester és Margarita

Fülszöveg

"A kéziratok nem égnek el" - mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának s főművének, a Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény - Bulgakov számos hányatott sorsú írásához hasonlóan - csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szugesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívó és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáját. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki a regényben belüli regényében sajátos módon meséli el Jézus történetét: maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelemzésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiség...
Jelen, régmúlt és jövő, mítosz és valóság, fergeteges humor és emelkedett költőiség, bohóckodás és filozofikus mélység, finom, intellektuális motívumok szövevénye és izgalmas cselekmény úgy ötvöződik Bulgakov művében, hogy minden újraolvasással új regénnyé válik, mindig más titkait mutatja meg, s a körülöttünk vagy épp bennünk kavargó világnak mindig épp a legfájóbb bajaival szembesít. Vissza