A Merza-napló

Fülszöveg

(Mozaikok a regényből:)
1917. február elején jött a hír, hogy rövid időn belül elhagyjuk tartózkodási helyünket, Ljubimot, Szibériába visznek. ( ) A harmadik nap reggelén, mikor már kászálódtunk lefelé, érkezett egy kozák patrul egy tiszt vezetésével, és korbácsokkal, puskatussal végigvertek háromszáz tisztet. Nem tudtuk felfogni, hogy mi ez? Miért? Mit jelentsen? Rettenetesen el voltunk keseredve. Ilyen sorsra jutni, kidobott kutyák módjára, kozákoktól veretve, kiéhezve, fázva. Jajgattunk, futottunk, ki mit tudott. Ekkor két kozák s a tiszt közrefogta öreg ezredesünket, s kérdezte: maga a parancsnok? S erre elkezdték mind a hárman ütni-verni, míg tiszta vér lett az arca.
Az egyik szobában bútor nincs, a földön matracok, dunyhák, üres üvegek, hamutartók s egy félig betakarózott, olajos bőrű, vörös hajú, zöld szemű nem mondom tovább, mint a mesében, tizenhat-tizennyolc körüli lány, mellette másfél méterre háttal a falnak támaszkodva, le-lecsukódó szemmel egy fiú.
Azt gyakran... Tovább

Fülszöveg

(Mozaikok a regényből:)
1917. február elején jött a hír, hogy rövid időn belül elhagyjuk tartózkodási helyünket, Ljubimot, Szibériába visznek. ( ) A harmadik nap reggelén, mikor már kászálódtunk lefelé, érkezett egy kozák patrul egy tiszt vezetésével, és korbácsokkal, puskatussal végigvertek háromszáz tisztet. Nem tudtuk felfogni, hogy mi ez? Miért? Mit jelentsen? Rettenetesen el voltunk keseredve. Ilyen sorsra jutni, kidobott kutyák módjára, kozákoktól veretve, kiéhezve, fázva. Jajgattunk, futottunk, ki mit tudott. Ekkor két kozák s a tiszt közrefogta öreg ezredesünket, s kérdezte: maga a parancsnok? S erre elkezdték mind a hárman ütni-verni, míg tiszta vér lett az arca.
Az egyik szobában bútor nincs, a földön matracok, dunyhák, üres üvegek, hamutartók s egy félig betakarózott, olajos bőrű, vörös hajú, zöld szemű nem mondom tovább, mint a mesében, tizenhat-tizennyolc körüli lány, mellette másfél méterre háttal a falnak támaszkodva, le-lecsukódó szemmel egy fiú.
Azt gyakran láttam, hogy Papa leül a zongorához, bal könyökével feltámaszkodik rá és jobbal pötyögtet valamit. Aztán legyint, feláll, elmegy. Egyszer, nem tudom, ez mikor volt, a gyerekkor homályába vesznek bizonyos részletek, játszott valamit. A lánya mögéje állt, ő kicsit hátrahajtotta a fejét és hozzáért Édhez, aki elkezdte énekelni, hogy „Eresz alatt fecskefészek, fecskemadár búsan nézlek, te voltál itt a múlt nyáron, nem hagytál el, mint a párom". Ez a zongorázás és nótázás a maga nemében egyedülálló eset volt. Aztán később valahonnan vagy valahogy kiderült, hogy ez Papa nótája. Nem tudom, miért vagy hogyan is tanultam meg. Egyetemista koromban könnyes szemmel, ordítva énekeltem, spiccesen, csoporttársaimmal, akikkel állandóan bulizni jártunk.
Drága L, életem legboldogabb órája volt, amikor Z. állomás mellett a presszóban vártam rád, valahogy késve jöttél, azután megérkeztél az újságmintás blúzodban, egymás nyakába borultunk, zavartan leültünk, és valamitől a szomszéd asztalnál harsogó „celebek" is döbbenten elhallgattak. Vissza