A mérleg nyelve II. (dedikált példány)

Fülszöveg

"Ha az ember benn áll egy völgyben, akkor a völgyet nem látja felülről, de ha elindul, akkor, felfelé haladva már más a rálátása arra a völgyre, amit elhagyott. nem mást lát, csak másként lát. Olyat is meglát, amit a völgyből nem vehetett észre. a kaptatón felfelé már fontosabbnak látszik a csúcs, az ég, ami nem azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyná a völgyet, hanem csupán azt, hogy jelentősen kitágul számára a láthatár.
Azzal, hogy idővel a magasabb összefüggések felfedezését is beleépítettem a prózámba, bizonyos veszélyeknek is kitettem magam. Elsősorban annak a veszélynek, hogy így esetleg kikerülök egy karámból, ahol már kialakult helyem van, ahol megkülönböztetett szívélyességgel kezelnek, ahol érdeklődve figyelnek rám. Annak a veszélynek, hogy magamra hagynak, hogy egyedül maradok. De döntéseimben sohasem befolyásolt a népszerűség keresése. Én mindig valami különös csodának tekintettem a "népszerűségemet". Hiszen annak alapján, amit a világnak mutattam, úgy érzem, inkább népszerűtlennek kellett volna lennem. (...)
Azt hiszem, az emberi kultúra jelenlegi, válságos állapotában mind nagyobb szükség lehet az olyan művekre, amelyek a lét leglényegesebb pontjait érintik. Én fáradt vagyok ahhoz, hogy játszadozzam. A drága emlékű József Attila azt írta egykor, hogy fél attól az embertől, aki nem tud játszani. Ehhez azt kell hozzátennem, hogy én sokkal jobban félek azoktól az emberektől, akik az egész életüket "eljátszódják". Nekem az a tény, hogy élek, s hogy itt élek, az nem játék, hanem halálosan komoly dolog, amire néha ugyan iróniával, de legtöbbször inkább döbbenten és kétségbeesetten tekintek. Hacsak tehetem, töprengve faggatom a világot - arról, hogy mi lesz a további sorunk..." - olvassuk a Jókai Anna életműsorozat legújabb, tizenkettedik kötetében (Mérleg nyelve, II.)
Az 1994-es karácsonyi interjúban leírt gondolatok - a kötet többi esszéjéhez, tanulmányához, vallomásához hasonlóan - ma is aktuálisak. Egyrészt azért, mert Jókai Anna - sosem keresett - népszerűsége az elmúlt évtizedben tovább növekedett: a könyvünk élén szereplő Ima Magyarországért költőjeként példátlan olvasói érdeklődés középpontjában áll. Hívei tudják, hogy megvan benne az írói bátorság és tehetség a kibocsátó társadalmi-történelmi közösség vágyainak, érzelmeinek, gondolatainak hiteles megfogalmazására.
Másrészt azért időszerű ez a könyv, mert mind többen ébrednek rá arra, hogy a legkülönbözőbb utópiákban hivatkozott-emlegetett jövő egyre veszélyeztetettebbnek, kiszámíthatatlanabbnak mutatkozik, egyre kevésbé látszik megtestesíteni a tudomány és technika eszközeivel létrehozott "földi paradicsom" vágyképét. Egyre többen töprengenek az íróval együtt arról, hogy "mi lesz a további sorsunk"? Vissza