A menny birodalma - a pokol birodalma

Előszó

Részlet a műből:

"A világosság és sötétség birodalma, nemcsak a túlvilágon lesz valóság, ha meghalunk, hanem már ma úgy lebeg fejünk felett, mint két óriás mágnes: állandóan vonzanak bennünket. Halljuk, hogy a pokol küldöttei járják a világot és kopogtatnak a szíveken (Jób 1). Döntően fontos tudni, hogy egyikünk sincs egyedül ezen a világon. Mindig körül vagyunk véve a sötétség és a világosság alakjaival, mindkettő harcol értünk és valahogyan szeretne betörni a lelkünkbe. Ahányszor egy ember szívében aggodalmaskodó, keserű vagy szenvedélyes gondolatokat táplál és azokat növekedni hagyja, bizonyos lehet abban, hogy a sötét hatalmak vonzzák és megpróbálják szívét és szívéből kiindulva a nyelvét, kezeit és minde tagját lefoglalni, hogy jobban felhasználhassák a maguk szolgálatára.
Ezért ha életünkben szenvedések, nehézségek vannak, akkor nemcsak a nyomorúsággal van dolgunk, hanem ez a két világ harcol értünk. Két világ követei tartanak igényt ránk. Minden attól függ, hogy melyiknek adjuk át magunkat és hogy a világosság vagy a sötétség szelleme foglalja-e el a szívünket. Vagy győzünk, vagy legyőzötté leszünk. A gonosz szellemi lények szeretnék megukat befészkelni a szívünkbe. Ezért mondja Luther, hogy nem akadályozhatjuk meg, ha a madarak (gonosz lelkek) a fejünk felett keringenek, de hogy a szívünkben fészket rakjanak, azt már igen. Ez ugyanis attól függ, hogy beengedjük-e őket vagy ne. Amint támad a kísértő, Jézushoz kell fordulnunk, igénybe vehetjük az ő vérét.
Egy hívő ember álmot látott. Azelőtt távol élt Krisztustól, de néhány év múlva, miután hitre jutott, álmában a pokolban volt. borzadva látta a sátánt egy emelvényen állni. Arcán tűzcsóvák fénye játszott. A sötét szellemek minden oldalról köréje sereglettek, hogy beszámoljanak elért eredményeikről. Ekkor figyelme az emelvényhez közeledő egyik szellemre irányult és pillanatok alatt megértett, hogy ezt a sátán azzal bízta meg, hogy őt kísértse és üldözze. Csúszva-mászva közeledett, mint a kutya, amely fél gazdája tekintetétől és ütlegeitől. A sátán megkérdezte: "Mi a mondanivalód?" - "Vereség, csak vereség, uram" - mormogta amaz. - "Mit? Megint vereség?" - kiáltott fel a sátán és félelmetes fenyegetésbe tört ki. - "Hatalmas parancsolóm - mondta a gonosz -, nem az én hibám, hogy a rámbízott ember elment Jézus követőinek az összejövetelére és ott megtért." - borzalmas átok rázta meg a poklot. Még az ördögök is féltek és rettegtek. - "Ha már nem tudtad megakadályozni, hogy elmenjen oda, kötelességed volt, hogy ott elaltasd őt. Akkor megelégedett volna külső formákkal és kegyeskedéssel." Vissza