Előszó
Az 1902. év nyarán szerzett tapasztalatimról számolok be ebben a munkában. Leszállottam London alvilágába olyan lelkiállapotban, amelyet leginkább a fölfedezőéhez hasonlíthatnék. Eltökélt szándékom volt, hogy inkább a saját szememmel szerzek magamnak meggyőződést, mint mások tanításaiból, akik semmit sem láttak, vagy olyanok szavaiból, akik láttak ugyan, de már régebben eltávoztak. Azután bizonyos, a magam használatára szóló nézőpontjaim is voltak és az alvilág életét ezekkel akartam fölmérni. Így erősen állítom, hogy mindaz jó, ami előmozdítja az életet, a testi és szellemi egészséget, ami pedig megrövidíti, ami satnyává teszi, ártalmára van és eltorzítja, az rossz.
Az olvasó nyilván arra az eredményre jut majd, hogy nagyon sok rosszat láttam. De nem szabad elfelejtenie, hogy Anglia "boldog évének" tekintik azt az időt, amelyről írok. A nélkülözés és hajléktalanság, amelyet tapasztaltam, állandó nyomorúságok, amelyeket a legnagyobb bőség idején sem írtottak ki.
1902 nyarát igen kemény tél követte. A munkanélküliek nagy tömege kóborolt mindenfelé, egyszerre tizenkét csoport is járta be naphosszat London utcáit és kiáltozott kenyérért. Justin Mc Carthy 1903 januárjában cikket írt erről a newyorki "Independent" című lapban és cikkében röviden így jellemezte a helyzetet:
"A szegényházakban nincs már több hely, hogy hová zsufolják be a tömeget, amely éjjel-nappal ajtaik előtt kenyérért és hajlékért könyörög. Az összes jótékonysági egyesületek kimerítettek már minden lehetőséget, hogy segítséget, élelmet nyújtsanak London pincéi és padlásai éhező népének. London különböző részeiben esténként szinte megostromolják az Üdvhadsereg otthonait az éhezők és munkanélküliek, akik hiába várnak hajlékra vagy akármilyen táplálékra."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal