A mélypont ünnepélye 1-2.

Előszó

"Filmvázlatom" megírásakor - megkerülve a novellisztikus előkészítést - közvetlenül a képek és képsorok genezise, belső kapcsolata, álomszerű sodra és belső logikája érdekelt. A film - ha nem tévedek - konkrét álom, vagy pontosabban: konkrét képek álomszerű folyamata, melynek medre az "éber" műfajok - líra, dráma, epika - valamelyike. Írónak, rendezőnek, operatőrnek - némi túlzással szólva - csak arra kell ügyelnie, hogy ezt az álomszerű természetes sodrást meg ne akassza, félre ne terelje téves, vagy éppenséggel külsőséges, túl szellemesre sikerült elképzeléseivel, mely szellemesség szinte kivétel nélkül belső zavarra, ürességre vall. Témámat és műfaját ezért a lehető legpuritánabbul választottam meg. A "Rekviem", mint arra címe is utal, lírai dokumentumfilm, afféle XX. századi passiójáték korunk legegyetemesebb botrányáról. Lírai, tehát eleve egyszerű története, mivel a líra, minél inkább líra kíván lenni, annál kevésbé tűri meg az alapok bonyolultságát, viszont szabadon párosul a puszta tényekkel, e látszatra épp nem költői anyaggal. Vissza

Fülszöveg

Színművek, novellák, filmforgatókönyv, egy párbeszéd esszéregénye, valamint tanulmányok, esszék, cikkek, az élet és a gondolkodás, a művek és a művészet korunkat foglalkoztató nagy kérdései fölött való töprengések, amelyeket több mint három évtizeden át (s 1957-től az Új Ember szerkesztőségi munkatársaként) vetett papírra, egyszóval: Pilinszky János szinte láthatatlanul, korallszigetszerűen növekedett s nagyrészt ismeretlen prózai munkásságának gyűjteménye ez a kettős kötet, amely mind stílusának, mind pedig a gondolkodás módjának és ihletének tekintetében a Trapéz és korlát, a Harmadnapon és a Szálkák költőjének költészetével egynemű szöveg. "A versekből ismert Pilinszky-hang ezekben is megszólal - állapítja meg költészet és próza kapcsolatáról a kiadvány előszavában Jelenits István, a gyűjtemény összeállítója -, s szinte az aláírásnál is meggyőzőbben hitelesíti őket." Ami pedig ezt a prózaírói magatartást illeti, Pilinszky, "mióta tollat fogott a kezébe - olvashatjuk az előszóban -, a Szent Ágoston-i vallomás-irodalmat művelte, akár verset írt, akár prózát. Nem úgy, hogy folyton önmagát elemezte, árulta volna: Rousseau magamutogató hiúsága teljesen idegen tőle. A szó megszokott értelmében nem is föltétlenül lírai a prózája, inkább tartózkodó, tárgyilagosságra törekvő. Mégis minden írása vallomás, gyónás, s az olvasót is arra készteti, hogy őszinte legyen önmagához, s nézzen szembe az emberi lét végső kérdéseivel." Vissza