A megvénhedt Isten

Fülszöveg

Sétálgat az Isten
Megizzadt városban sétál az Isten. Éles fények között, magányosan. Lehajtott fejjel úgy lépdelget itten, mint akinek semmi dolga van.
Mint akinek nincs tennivalója. Nem gondol velünk, ittlakókkal, vagy a város csúszott ki alóla. Találkozgat újakkal és ókkal.
A napsütésben csak ritkán köszön, kápráztatja szemét a fényözön, ahogy egy-egy sugár az arcába vág —
Egyedül van nagyon, és féli a halált. Mindig annyira hatalmasnak hittem! Az uccákban izzadtan sétálgat az Isten.
Petőcz András a mostani, újabb könyvében „megvénhedt Istenről" beszél, ahogy azt a kötet címe is jelzi. A „megvénhedt Isten" valójában egy sokféleképpen értelmezhető költői kép, akár vehetjük - bizonyos értelemben - a költő „alteregójának" is, tehát értelmezhetjük úgy, mintha a szerző mintegy önmagának állítana tükröt. Ugyanakkor az az értelmezés is lehetséges, hogy valójában a mai ember istenképe „vénhedt meg", vagyis Istenhez való viszonyunk változott meg az elmúlt években, évtizedekben,... Tovább

Fülszöveg

Sétálgat az Isten
Megizzadt városban sétál az Isten. Éles fények között, magányosan. Lehajtott fejjel úgy lépdelget itten, mint akinek semmi dolga van.
Mint akinek nincs tennivalója. Nem gondol velünk, ittlakókkal, vagy a város csúszott ki alóla. Találkozgat újakkal és ókkal.
A napsütésben csak ritkán köszön, kápráztatja szemét a fényözön, ahogy egy-egy sugár az arcába vág —
Egyedül van nagyon, és féli a halált. Mindig annyira hatalmasnak hittem! Az uccákban izzadtan sétálgat az Isten.
Petőcz András a mostani, újabb könyvében „megvénhedt Istenről" beszél, ahogy azt a kötet címe is jelzi. A „megvénhedt Isten" valójában egy sokféleképpen értelmezhető költői kép, akár vehetjük - bizonyos értelemben - a költő „alteregójának" is, tehát értelmezhetjük úgy, mintha a szerző mintegy önmagának állítana tükröt. Ugyanakkor az az értelmezés is lehetséges, hogy valójában a mai ember istenképe „vénhedt meg", vagyis Istenhez való viszonyunk változott meg az elmúlt években, évtizedekben, legalábbis a szerző álláspontja szerint.
A versek nagy erővel, sokszor igen szuggesztíven szólnak egy olyan Istenről, aki valójában ember, és emberként immáron elfáradt mindattól, ami őt jelenlegi hétköznapjainkban körbeveszi. Petőcz ezen műveiben gyakran olyan Isten jelenik meg, aki már beleöregedett a mindennapi küzdelmekbe, lakótelepen lakik, nagyon kevés pénzből él, és úgy látja, mi, emberek, nem érdemeljük meg a valódi csodát, a megváltást. Vagyis hétköznapi ember az Isten, sugallja a szerző. A versek különössége és ereje a megfogalmazás egyszerűségének köszönhető, az a tény, hogy a szerző pátosz nélkül mer Istenről beszélni.
A könyv többi ciklusában szintén az a végtelen pontosság és pátosz nélküliség figyelhető meg, mint az „istenes" versek esetében. És valami olyan rejtett, vagy sokszor nem is rejtett irónia, amely mostani világunk sokszor igen kemény kritikája is egyben.
Petőcz András újabb, mostani kötetének a megjelenése - nyugodtan mondhatjuk - jelenkori költészetünk egyik fontos eseménye. Vissza