A megváltó Halál

Előszó

Részlet a könyvből:
Pauina asszony mindegyik asztalkendő csücskébe beledugott egy-egy sóskiflit, aztán kissé hátrább lépett, hogy művét megszemlélje és gyönyörködjék a látványban. Kicsattanó piros arcáról, amely egy idő óta megkeskenyedett a fehéredő haj keretében, a nélkül, hogy almaszerű frisseségéből és a fénylő szürke szemek nyájas vidámságából valamit is veszített volna, megelégedés fénylett. «Csinos, ugy-e?» kérdezte, majd szokása szerint megismételte az utolsó szót: «Ugy-e?» - «Nagyon csinos!» szentesítette Gréti meggyőződéssel. Hasonlított az anyjára, «Mintha csak kivágták volna belőle», állapította meg Leopold Amadeus Huber helybeli költő (akivel még majd futó ismeretséget kötünk) azon a mély hangon, amelyet legjelentéktelenebb kijelentéseinél használni szokott. Ilyenkor egyébként azt is hozzá szokta fűzni, hogy a leány, bár nem örökölte apja termetét, e helyett tőle kapta komoly életfelfogását, de viszont (így mondta: «de viszont») anyjától a derűs kedélyt. A huszonkét évét, mert annyi idős volt, éppoly kevéssé hitte volna el neki az ember, mint azt a hivatásbeli szorgalmat, amellyel a «Salzburgi Ünnepi Játékok Hivatalában» naponta a munkáját ellátta. «Ezt nagyon kedvesen csináltad», mondta dícsérően, és pillantása megpihent az ünnepi asztal végén álló anyján, aki a középső teríték mellé lépve felemelte a tányért és valamit alája rejtett - ha ugyan rejtegetésnek lehet nevezni azt a nyiltságot, amellyel ezt a titkot kezelte... Vissza