A megismerés filozófiája

Előszó

BEVEZETÉS
Az ismeretelmélet problematikája és meghatározása
A hétköznapi ember számára magától értetődő tény, hogy ismer, és hogy ismeretei révén a dolgokat úgy ismeri meg, ahogy azok valóban tőle függetlenül vannak. Meggyőződése, hogy érzékszervei révén az anyagi világot lényeges tulajdonságaiban megismeri. Az érzékszervek ismeretén túl intelligensének tudja magát, keresi a jelenségek, események, tények összefüggését, értelmét; és mert megérti a dolgok természetét, törvényeit, a gyakorlati életben a maga hasznára tudja forditani a dolgokat. Értelme révén felismeri az alapelveket /principiumokat/, amelyeknek segítségével értelmezheti a dolgokat és önmagát is /pl. mi a jó és mi a rossz/. Az anyagvilágon kívül megismeri önmagát is. Van sajátos belső világa, amely által különbözik az állatoktól; felismeri önmaga személyiségét, egyben keresi létének tartalmát és rendeltetését. És mert az egyéni tapasztalása korlátozott, elfogadja mások tapasztalatát, ismereteit, s ugyancsak meggyőződése, hogy mások ismeretei révén helyes és igaz ismeretekhez jut. Főleg gyermekkorban az az önkénytelen meggyőződés, hogy az ismerőképesség alkalmas az igazság megragadására. Még tévedései ellenére is vallja; a tévedés legfeljebb arra figyelmeztet, hogy tüzetesebben kell vizsgálódnia. Később viszont mindig kritikusabbá válik és már nem fogadja el ellenvetés nélkül sem saját tapasztalatait, sem a hagyományok, vagy mások közlése alapján szerzett ismereteit. - Ugyanígy történik ez a bölcselet történetében is; a figyelem kezdetben a külvilágra irányul: később irányult a figyelem mindig jobban az ismeret értékére, illetve magára a megismerés belső tényére. Vissza