A megengedő kötőszók szintaxisáról és szemantikájáról

Előszó

Ez a dolgozat empirikus, leíró jellegű. Célja a megengedő kötőszók (és mondatok) sztenderd előfordulásaira vonatkozó szintaktikai és szemantikai adatok értelmezése. A vizsgálat a két tagmondatot kapcsoló megengedő kötőszókra irányul, és nem foglalkozik a hiába típusú szerkezetekkel, sem a mindegy, igaz típusú, ráhagyónak nevezett, hogy kötőszós modális kifejezésekkel, sem az akár-, bár- előtagú összetételekkel. A vizsgálat körét a sztenderd megengedő kötőszók adják: az ugyan, bár, habár, ha ... is, jóllehet, noha, pedig, holott, valamint ezeknek a mégis/mégsem, illetve & de és az ám ellentétes kötőszókhoz való viszonyaik.
A dolgozatban módszertani kérdéseket is tárgyalok, de formális apparátust nem alkalmazok, a kifejtés informális keretben marad.
Két technikai természetű megjegyzés. Mivel alárendelőnek és mellérendelőnek tekinthető kötőszókról egyaránt szó lesz, a kifejtés könnyebbsége érdekében általában a megengedő mondat (első vagy második) tagmondata kifejezést használom, és a főmondat, mellékmondat terminusokat csak ott alkalmazom, ahol kifejezetten az alá- vagy mellérendelés problémája áll a középpontban. Ugyanakkor előzetesen megadom majd, hogy felfogásom szerint mely megengedő kötőszók tarthatók alárendelőnek és melyek mellérendelőnek.
A példamondatok számozottak abban az esetben, ha összevetések, elemzések tárgyai, mert a számukkal könnyebb rájuk utalni. Amennyiben egyszerűen bemutatnak egy vázolt összefüggést, akkor a példamondatok számozását elhagytam.
A dolgozatban tárgyalt problémák közül számosat megbeszélhettem Benkő Balázzsal, Füredi Mihállyal, Hetzron Róberttel, Kenesei Istvánnal, Komlósy Andrással, Kornai Andrással és Szabolcsi Annával.
Ezen a helyen is szeretném megköszönni Molnár Ilonának, dolgozatom lektorának és Juhász Józsefnek, e kötet szerkesztőjének munkámhoz nyújtott segítségét. Vissza