A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

Előszó

Részlet a könyvből:
Abból az időszakból dolgozzuk fel három közép-mátrai település (Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló) szlovák lakóinak kalendáris szokásait, amikor erős elhalási folyamat jellemzi őket. A gyűjtés idején (1987, 1991) a jeles napok szokásainak jelentős része főként az ismeretek, mintsem a gyakorlat szintjén létezett.
A három helység alapításáról, eredeti telepeseiről igen keveset tudunk. A Mátrában legrégebben Párádon, már 1708-ban létrejött az első üveghuta, a XVIII. század közepén működött a hasznosi, s feltehetően a XVIII. század 60-as éveire tehető az akkori Felsőhuta, ma Mátraszentistván keletkezése. Ezt követően alakult a Fiskalitáshuta, mai nevén Mátraszentlászló, s miután 1840-ben Mátraszentistvánon befejezte működését az üveghuta, öt család hozta létre Mátraszentimrét, melyet eleinte Ötházhutának neveztek el, s a szlovákok ma is Alkárként emlegetik.
A mátrai huták szlovák lakóinak ősei nyugat- és közép-szlovákiai, valamint morva-szudéta térségből érkezhettek, a családnevek között találunk német neveket is, tehát e térségből németek is jöhettek, s beköltöztek magyar családok is. Nyelvjárásukat nyugat- és közép-szlovák nyelvjárási tényezők jellemzik, erőteljesen vegyes jellegű dialektusuk van. A lakosok az üvegfúvás megszűntével erdőgazdasági tevékenységgel, földműveléssel, bányászattal foglalkoztak, sokan voltak közülük fafaragók, faszénégetők, s eljártak az alföldre aratómunkásként, summásként is. Többségük igen szegény sorsban élt, fellendülést csak a XX. századi idegenforgalom növekedése hozott.
Mindez hatással volt a jeles napok szokásainak alakulására. Mivel eddig népi kultúrájuknak ezt a területét nem dolgozták fel, főként leíró módszerrel mutatjuk be az esztendő szokásait. Miután az elhalási folyamat kapcsán számos kérdés merül fel, befejezésként összehasonlító adatokkal alátámasztva ezekre kívánunk választ adni.
Érzékeltetjük tehát, hogy mit éltetnek még a népi hagyomány e szeletéből, mire emlékeznek még, mi halt el véglegesen? Miért intenzív az egyik szokás gyakorlata, s miért hullott ki a többi? Mi az oka annak, hogy néhány szokáselem eleven, vagyis a közösségi, az emberi lét szerves, elválaszthatatlan része? S mi az okozója, hogy jelentős részük csak ismereti szinten lelhető fel, de e szférán belül is miért van az, hogy némelyikük központibb helyet foglal el, a többi pedig periférikus jellegű, és egyre halványodik? Miért éppen azokat a szokáselemeket hagyták el, amelyek végleg nem találhatók? Vissza