A második nem

Előszó

Részlet a bevezetőből:

Sokáig haboztam, írjak-e a nőkérdésről. Nem éppen újszerű, és idegesítő téma, különösen nőknek. A nőkérdés vitájára eddig is több tintát pazaroltak már az elégnél, a vita lezárult, ne is beszéljünk róla többet. Pedig beszélünk. Az utóbbi száz évben elpufogtatott ostobaságok özöne a jelek szerint nem nagyon járult hozzá a kérdés tisztázásához. De van egyáltalán nőkérdés? És ha van, hogy hangzik? Egyáltalán: vannak még nők? "Az örök női" elvének hirdetői nem vesztek még ki: "Oroszországban is csak a nők, bizony" - sutyorogják, míg más jól értesült emberek - személy szerint gyakran ugyanazok - így sopánkodnak: "Mivé lesznek a nők, kivesztek az igazi nők!" Az ember lassan maga sem tudja már, vannak-e még nők vagy sem, lesznek- mindig nők, kívánatosak-e, hogy legyenek, mi a helyük, szerepük a világban, és miféle hely, szerep illeti meg őket. Mindenekelőtt? mi az, hogy nő? "Tota mulier in utero - a nő mindenestül anyaméh" - szokás mondani. Egyes nőkről fejcsóválva mondják a "szakértők", hogy : "Nincs bennük semmi nőies", holott csakúgy van anyaméhük, mint a többinek. Vitathatatlan, hogy az emberi nemen belül vannak nőnemű egyedek, s hogy ők alkotják ma is, mint a múltban, az emberiségnek mintegy felét, mégis divat arról beszélni, hogy "végveszélyben a nőiesség", és arra buzdítani bennünket, hogy : "Legyünk nők, maradjunk nők, váljunk nővé". Ezek szerint nem minden nőnemű egyed nő is egyben; csakis akkor az, ha osztozik abban a rejtelmes és fenyegetett valamiben, amit nőiségnek hívnak. De - mi az? ... Vissza

Fülszöveg

Simone de Beauvoirt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Számos munkája jelent meg magyar fordításban - regényei, útinaplója, önéletrajza -, amelyeknek érzelemmentes szenvedélyessége és szemléletes logikája érdekes színek, ízek és hangulatok igézetével keríti hatalmába az olvasót. Beauvoir alapjában véve filozófus elme; az elemi képletek, a nagy összefüggések, a determináló erővonalak érdeklik, s a keze alatt formálódó művészi anyagból áradó kérdésekre a polgári radikalizmus és az egzisztencializmus oldaláról keresi a választ. Társadalomelemző, bölcselkedő munkái közül a legjelentősebb A második nem, amely 1949-ben hagyta el a sajtót, de azóta sok új kiadása jelent meg és bejárta az egész világot. A szerző a nő, a "második" nem helyzetét vizsgálja korunk társadalmában, s küzd a "másodrendűség", "másért-valóság" ellen. A nő problémáját óriási anyagtudással, minden elképzelhető oldalról igyekszik megvilágítani, felhasználva a biológia, a pszichológia, a néprajz, a társadalomtörténet egész arzenálját és a szépirodalom dokumentatív erejű példatárát is. Mivel a könyv húsz évvel ezelőtt jelent meg először, jó néhány megállapításának aktualitása természetesen megfakult. Vannak olyan következtetései is, amelyekkel a magyar közönség nem ért, nem is érthet egyet; vitára ingerelnek például az írónő nézetei a házasságról - ez azonban nem csökkenti jelentőségét. A könyv vitathatatlan értékeit a szerző szuggesztív dialektikája, szenvedélyes komolysága, a lélektani megfigyelések lenyűgöző gazdagsága és mély humanizmusa biztosítja. A tárgy rendkívüli érdekességét a szellemes előadásmód és nagy stílusművészet még vonzóbbá növeli. Vissza