Előszó
A második ének negyven éve
Négy évtizede, hogy az olvasó kezébe került Babits Mihály remeke, a költő életművén belül is különleges helyű és szavú ének. Első kiadása idején a világháború csöndre intő félelem akadályozták meg népszerűvé és közismertté válását, közkinccsé asszimilálódását. Félve és hitetlenül lapozgatták a béke édes üzenetét, a Marssal pörlekedő lantosét, aki - mint minden művében valamilyen módon - itt is múlhatatlan emberi, alkotói értékek mellett tesz tanúbizonyságot.
S ha az egykori olvasó érzéseit sejtjük is csupán, azt bizonyosan tudhatjuk, hogy a dráma igazi életre kelése, azaz előadása a felszabadulás utánig váratott magára, holott első részletének megjelenésekor Babits már kísérletre buzdította a korabeli színházakat, remélve, megértik a mű üzenetét, megérzik, hogy értük, művészekért is szól.
1984. márciusában az akkor már több mint négyszázezer hallgatóval igazi tömegkommunikációs eszközzé lett Magyar Rádió tett kísérletet arra, hogy a szélesebb hallgatói rétegekkel megismertesse ezt az egyéni ízű, egyszerre bájos és félelmetes művet. A rádió krónikaírója, Lévai Béla - munkájához illő tömörséggel - csak ennyit ír: "1948. március... Babits Mihály eddig előadatlan verses színjátékának, A második ének-nek rádióbemutatója. Szörényi Éva és Gáti József előadásában". Ebből valóban nem sok derül ki önmagában, de ha tekintetbe vesszük, hogy Gáti József a költő művészetében egyik leghívebb tolmácsolója napjainkban is, aligha kételkedhetünk, nagyszerű élvezetet nyújthatott, igazi örömet szerezhetett a tömegek számára az egykori előadás. Hívebben igazolódott előadásmódja is a későbbi, balatonfüredi - ősbemutatóként számon tartott - színrevitelénél, hiszen a két szereplős megjelenítés arra is alkalmas volt, hogy a hallgató valóban érezhesse: "Történik egy dalos lelkében...", vagyis úgy, ahogy az egyetlen tisztázott kézirat előtt áll. A rádióelőadás még annyival is több bármilyen más kísérletnél, amennyivel a képzeletet nem köti képhez, hanem a hangok zenéjéből kíván díszletet és helyzetet teremteni. Az elmondottak azt is fölvetik, vajon maradt-e az utókorra ebből az előadásból egykorú felvétel, akár a rádió hangarchívumából, akár valamelyik magángyűjtő tulajdonában. Ez ugyanis, különösen a centenárium évében akár lemez formájában is megjelenhetne, ismét közkinccsé válhatna. Másfél évtized telt el s lassan feledésbe is merült a rádió előadása már, amikor ismét kísérletet láthatott a közönség: Balatonfüreden vitték színre a darabot. Utaltak ezzel a költőre, aki a lélekben való történéshez még azt is hozzáfűzte: "Ebben a lélekben van egy nagy tó, melyet Balatonnak nevezünk..." s jelezte ez a monda eredetéhez és egyik első megfogalmazójához, Garay Jánoshoz tett lépést is. A színvonalas, élettel teli játék a korabeli kritika dicséretét vívta ki, de legalább ennyire méltatták e mű ürügyén magát az alkotót is, szándékait fürkészvén. Horváth Teri és mások színészi teljesítménye bizonyára sokakat magával ragadott, de abban elmaradhatott a rádió mögött, hogy nagyon is életszerű volt, a mese minden légiessége és fensége nélkül.
Azóta ismét két évtized telt el, a lehetőségek sokasodtak, a tettek kevesbedtek. Mert ki tagadná, hogy ismét a legjobb úton van a feledéshez ez a sajátos remekmű? Pedig, ha valamikor, akkor ma igazán korlátlanok a lehetőségek arra, hogy - mondjuk egy televíziós produkció keretében - ismét közelebb kerüljön mű és alkotó, a béke bánatos dalú vágya s kérve kért, várva várt valósága.
Töttős Gábor
Vissza