A Mária Terézia-féle úrbérrendezés szlovák nyelvű dokumentumai (dedikált példány)

Előszó

A 18. század második felében az európai perifériának sajátos jelensége volt a felvilágosult abszolutizmus. Portugáliától és Spanyolországtól a Habsburg-birodalmon és Oroszországon keresztül Dániáig és Svédországig ez a kormányforma uralkodott. Alapvető célja az volt, hogy bizonyos korlátozott reformok útján segítsen leküzdeni ezeknek az országoknak az elmaradását az észak-nyugat-európai centrumtól, amely ekkor már az európai fejlődés élén haladt. Az elmaradás nem egy esetben háborús konfliktusok során derült ki.
A kormányzatok mindenfelé tudatos gazdaságpolitikát folytattak a merkantilizmus vagy a kameralizmus, később a fiziokratizmus elveinek megfelelően. Törekedtek országuk gazdaságának, különösen az iparnak a fejlesztésére, manufaktúrák létrehozását serkentették, törődtek azzal, hogy a lakosság széles rétegei elviselhető életszínvonalon legyenek, hiszen csak akkor adóztathatták meg őket. Márpedig erre nagy szükség volt, elsősorban a hadsereg fenntartására. A manufaktúrák termelése is jelentős részben ehhez kellett. Igyekeztek az infrastruktúrát is kiépíteni, utak, csatornák létrehozásával vagy korszerűsítésével.
Politikai vonatkozásban a kormányzatok mindenütt a rendektől lehetőleg független tevékenységet kívántak folytatni, a rendi gyűléseket alig vagy egyáltalán nem hívták össze. Nehéz volna pontosan megmérni, vajon tevékenységükben az abszolutizmus vagy a felvilágosodás értékrendszere volt-e az alapvetőbb. Lehet, hogy az előbbi, de a felvilágosodás mindent ésszerűen berendezni kívánó törekvéseiből is sok volt ebben az akkori politikában. A büntetőrendszer átalakítása is belefért, sőt az iskolarendszer modernizálása is, ha az eredmények ezen a téren még el is maradtak a nagyszabású elképzelésektől.
A ráció szerinti elrendezés elve vezette a kormányzatokat a most már tudatos társadalompolitikában is. Az igyekvés arra irányult, hogy a társadalmat felülről rendezzék el, megint csak az ésszerűség jegyében. Oroszországban II. Katalin két 1785-ös kiváltságlevelével pontosan megszabta a nemesség és a városi polgárság helyét, jogait és kötelességeit a társadalomban. Csak a legnagyobb lélekszámú rend, a parasztság jogait nem határozta meg, pedig ez lett volna az első két kiváltságlevél logikus folytatása.
Mária Terézia kormányzata ezt a lépést is megtette, fokozatosan majdnem valamennyi országban és tartományban. A földesúr-jobbágy közti viszonyt felemelte a magánjogról a közjog szintjére, és az állam részéről pontosan körülhatárolta a parasztok szolgáltatásait, hol az általuk birtokolt földdel arányosan, hol attól függetlenül. Az úrbérrendezést, ahogy a magyar szakirodalom ezt nevezni szokta, először, mintegy kísérletként 1755-ben Horvátországban vezette be. Vissza