A manumissio I.

Előszó

A jogtudomány berkeiben időnkint felhangzik a panasz, hogy egyrészről a történeti, másrészről az elméleti disciplináknak aránylag kevés a művelője. Az utolsó néhány évtized emberének érdeklődését, talán a létért való küzdelem élesebbé váltával s a technikai kultura fejlődésével párhuzamosan, az élet praktikus kérdései kötik le inkább s a közszellem ily irányú orientációjának hatása alól a jogtudomány művelői is alig vonhatják ki magukat.
Talán ez a nagy J h e r i n g által tréfásan megállapított komoly igazság, melyet a római jog tudományának ez a vezéralakja jóval előbb a giesseni egyetem egy Festschrift-jében ünnepélyes formában is hangoztatott: ugyancsak egyik oka lehet e disciplinák művelésétől való tartózkodásnak. Pedig „a mindenáron csak praktikusok gyakorlatiassága nagyon impraktikus. A távolabb fekvő okok rendszerint sokkal fontosabbak a közelfekvőknél" mondja Somló (Jogbölcseleti előadásai 1906., I. kötet, 22.). Másrészről ma már általánosan elfogadottnak tekinthető az a felfogás, amelyet J h e r i n g még úgy formulázott, hogy „so wird denn die wissenschaftliche Forschung auf diesem Gebiete des Rechts (röm. Rechtsgeschichte), wenn sie sich nicht mit einer dürftigen Nachlese begnügen will, mit Notwendigkeit auf den angegebenen Weg getrieben, den vorhandenen Stoff, den sie nicht in erheblicher Weise vermehren kann, umso mehr geistig zu durchdringen und zu verwerten" s amelyet nálunk épen napjainkban H a n u y, már nem is csupán a történeti stádiumokra korlátozva, abban összegez, hogy a tudományt nemcsak az oly tudás viszi előre, mely a szaktudomány terén új eredményeket ért el, hanem az is, "amely legalább a mások által elért eredményeket a szakirodalomban új megvilágításba helyezi". Vissza