Előszó
Nehéz meghatározni Szabó Zoltán írásainak a műfaját. Publicisztikája jelentős, sőt kiemelkedő, de téves lenne őt publicistának mondani. Két első könyve szociográfia, de olyan, hogy többnyire úgy...
Tovább
Előszó
Nehéz meghatározni Szabó Zoltán írásainak a műfaját. Publicisztikája jelentős, sőt kiemelkedő, de téves lenne őt publicistának mondani. Két első könyve szociográfia, de olyan, hogy többnyire úgy minősítik: „írói szociográfia". A jelző, az „írói" csakis a „szépírói" formula rövid formája lehet, amely maga is más minőségek rövid formája: olyanoké, mint „költői", „elbeszélő", „képekkel érzésekre ható", „stílusában egyedi hangú". Kritikái viszont többnyire esszék, esszéi a szó eredeti jelentése szerint legendák, vagyis lelkigyakorlatot segítő olvasandók. Útirajzai vallomások, olykor szinte Ágoston vagy Rousseau módján: bensőségesen személyesek, és hitvilágot sejtetnek hol retorikus, hol leíró eszközökkel.
Szabó Zoltán valóban tudott szépen, jól, sőt nagyon jól írni. A stílus eleganciája és könnyedsége mellett elemző írásait is a képzelet és az érzések igen széles spektruma, illetve skálája jellemzi. Érvényes ez a kötetbe válogatott írásokra: a publicisztikára, az esszékre, a kritikáira és az útirajzokra, illetve a tájakra ébresztő lírai prózára. Gondolkodó ember volt, de sohasem elméleti, mindig az egyedi ember, hely, helyzet, feladat érintette és érdekelte. Tudott nagyon ironikus, sőt szarkasztikus lenni, leírásaiban és utalásaiban viszont közvetlen, aprólékos, érzékletes, ha úgy tetszik gyakorlatias volt. Mindig a tennivalókra figyelt, konkrét feladatokat igyekezett szolgálni írásainak nemcsak tárgyával, megírásuk módjával is. Megtartotta cserkész korából az egyszerű, de olykor igen sokat megkövetelő fogadalmat, hogy: „Megteszem, ami tőlem telik."
Vissza