A magyarországi piarista iskolai színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig

Fülszöveg

A XVII-XVIII. századi Magyarországon nem volt hivatásos színtársulat* A városok és községek lakóinak színi igényeit az iskolai ifjúság elégítette ki. S minthogy ekkor csak felekezeti oktatás volt, ezért e kor drámáit és látványosságait felekezetek, illetőleg a katolikus iskolákon belül szerzetesrendek szerint különböztetjük meg. Sorozatunk korábban megjelent kötetei a jezsuita, a pálos, a ferences, a minorita, majd a protestáns színjátékokat vették számba, a mostani pedig a legnagyobb tanítórendek egyikének, a piaristák színházának az adatait gyűjti egybe. Huszonnégy magyarországi és erdélyi város iskolájának színházáról kap az olvasó információkat. S minthogy több szöveget csak a szerzők neve szerint lehetett rendezni, másoknak viszont sem íróját, sem előadási helyét, illetve idejét nem ismerjük, ezért két külön fejezet foglalkozik az ide tartozó előadásokkal.
A kötetben minden olyan adatot igyekeztünk publikálni, amely a piarista iskolai színházra vonatkozik. Egyebek mellett beszámolunk arról, hogy milyen méretű, berendezésű volt a színházterem, milyen díszleteket vásároltak, hogyan rendezték be a nézőteret, hol foglalt helyet a zenekar, mennyi néző lehetett egy-egy előadáson, ki vállalta az előadás költségeit, és hogyan vélekedett a közönség a látott darabról vagy színjátékról. Belekerültek a kötetbe az iskolaszínházak létesítésével kapcsolatos szabályok és rendi előírások is. Közülük néhány azt igazolja, hogy a rend alapítója, Kalazanci Szent József nem nézte jó szemmel a piaristák színházalapító szándékait. Levelei azonban azt is igazolják, hogy társadalmi igény volt a piaristák által bemutatott színdarabokra. Nem különös, hogy még az alapító életében vittek színre drámákat. Ez a törekvés a legtöbb magyarországi piarista rendházban folyamatosan végigkísérhető. S volt olyan neves piarista szerző, aki diákkorában játszott a színpadon, később pedig a rend tagjaként és tanáraként maga is drámákat írt. Vissza