A magyarországi kóbor cigányok eredete, életmódja, szokásai (dedikált példány)

Előszó

Bevezetés
.A szazadforduló körüli évtizedekben a cigánykérdésen belül élesen elkülönült a letelepedett és a vándorcigányok; problémája. Rendészeti üggyé elsősorban a vándorcigányok;, akkori szóhasználattal "oláhcigányok" életmódja vált. Minden vármegye, város, járás vagy község azon iparkodott, hogy a "banda" mielőbb hagyja el területét. A haza nomádjainak a megjelenését általános bizalmatlanság, gyanakvás kisérte, inert "romantikus" életmódjuk során sokszor összeütköztek a törvényekkel. Ha észrevették őket a határban (leginkább az erdő vagy a dögtemető környékén), mozgósitott ellenük az egész vidék. A gyakran jelentkező karavánokat még a letelepült cigányok sem segítették.
Országos vásár idején, amikor pedig a lócsere, jóslás, teknő- /tepsi-/ és fakanál-árusitás hozott volna némi pénzmagot, a csendőrök a lovak betegségére hivatkozva elszedték lovukat és szekerüket, a bandát pedig lenyiratással fenyegetve elriasztották a környékről. A létért való küzdelemben a hagyományos életmódhoz való ragaszkodásuk miatt sem tudtak a vándorcigányok állandó munkavállalást igazolni, és igy mint csavargókat is üldözték őket. Gyakori vád volt ellenük, hogy gyerekeket is lopnak.
Zíirt, rejtett, belső életük során sok nem cigány származású egyén is bekerült a vajda keze alá, de ezek nemigen irtak önéletrajzot. Ezért érdemel fokozott figyelmet Horváth Rudolf, nem cigány származású, volt soproni fegyenc kézirata: "ü magyarországi kóbor cigányok eredete, életmódja, szokásai és nyelv-tuna", elsősorban annak is az önéletrajzi fejezete. A kezdetben csak hatéves, árva, fehérbőrű kisfiú, a vándorcigányok gondozásában, megszakításokkal mintegy másfél évtizedig nyitott szemmel járta a világot, és nem valószinü, hogy naplót vezetett;
- 1 - Vissza