L. Kecskés András (Budapest, 1942. márc. 12.) lantművész, zeneszerző, zenetörténeti kutató, a "régi zene" (musica antiqua) kutatásának, előadásának és hangversenyeken való bemutatásának egyik kezdeményezője Magyarországon, a Kecskés Együttes művészeti vezetője. Elsőként játszott hazánkban korhű/autentikus lanttechnikával a XX. században.
* * *
A múzeumban leledző tétlenség elűzése végett két történeti témával is foglalkozni kezdtem. Egyik a középkori magyar muzsika története volt. Másik - régóta dédelgetett témám - a középkori magyar vadászatoké. Több ízben vezettem csoportokat a Vármúzeumban. Feltűnt: milyen sajátos akusztikája van a Lux Kálmán, illetve Gerő László által rekonstruált, úgynevezett Lovagteremnek. Egy ízben megkértem Szabolcsi Bencét, Falvy Zoltánt s a Hollandiából nemrég hazatért jeles muzsikust, Kecskés Andrást: jöjjenek el! Kecskés muzsikáljon, s Szabolcsiék ítéljék meg, nem alkalmas-e a Lovagterem arra, hogy ott hangversenyeket tartsanak. Ez a szemle sikeresnek bizonyult! S ez adott nekem indítást arra: kutassam, voltaképpen milyen muzsikák is csendülhettek fel egykoron a budai királyi palota falai között. Ez a munkám azután egyre inkább lombosodott, (összefoglalóját 1977-ben A magyar muzsika századaiból címen a Magvető adta ki). Így azt hiszem, szerény részem volt abban, hogy a régi magyarországi muzsika kultusza lassacskán felmagasodott a magyar népzene kultusza mellé. Másfél évtizeden át - mígnem a Lovagteremben az általam 74-ben feltárt gótikus torzók kerültek bemutatásra - számos, a régi udvari zenét megelevenítő hangversenyre s előadásra került sor e szép gótikus szálában.
Zolnay László
(Részlet Zolnay László: Hírünk és hamvunk c. önéletrajzi írásából. Magvető Könyvkiadó. Tények és tanúk. c. sorozatából Bp., 1977.702.o.)
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.