A magyar várak legendái I.

Előszó

Kedves olvasó! Magyar Testvérem!
Ha e könyvet kezedbe veszed, mielőtt olvasásához fognál, szedd össze lelkedet, mint amikor templomba lépsz, ébreszd föl a legtisztább áhitatot magyar szívedben; hiszen ezer év dicsősége beszél hozzád belőle; mint hajdan szerető anyád, ki gyermekét boldogságra termettnek, erősnek, jónak akarta nevelni. A Te őseidről, kiknek hős vére csörgedez ereidben, van itt szó; ezeréves magyar dicsőségről, melynek csíráit anyád méhében magadba vetted Te is.
Nézz körül a romban heverő büszke várakra, mint hirdetik regényes rejtekükből a magyarnak hajdani nagyságát; mindegyik maga történelmünknek egy fényes láncszeme, és bár befonta repkény és iszalag összeomlott falait, bevonta düledező bástyáit a borostyán sötét gyászleplével és mohlepte útjaira fátylat tett a tüskerózsa: dicső multjuknak az utódok lelkében örökké élniök kell.
Nézd Dévényt, ott a sziklán, hol a Duna hazánkba lép; vagy a Kárpátok üdezöld bársonyát, hol számtalan várban hajdan hűséges őrökként vigyáztak a hősök - asszonyok és férfiak egyaránt - legnagyobb kincsükre, szent hazánkra. Nézd a Balaton vidékén, a Bakonyban, a Vértesben vagy Erdély tündéri varázsú bércein, a Lajta-hegységben, a nagy multunk búsan porladó emlékeit, nézd a daliás Zrínyi dicső Szigetvárát, Dobó Drégelyét, Világost, Murányt, Szepes várát Dévát vagy Borostyánkőt; mindenütt rombadőlt az elmult nagy idők emléke, hőskölteménye. Vissza