A magyar vadász kézikönyve

Előszó

A magyar vadász-szaklapokban évről-évre ismétlődik a panasz, hogy nincs magyar szakirodalmunk. Általánosságban két okra vezetik vissza. Először a magyar úr írásiszonyára, de legfőképpen a magyar vadászterminológia hiányára. Ezt magam is számtalanszor tapasztaltam. Fiatalabb koromban nem annyira a nyomdafesték miatt, mint inkább a magam szórakozására szerettem irkálni. Vadászat közben is gyakran akadt olyasmi, amit szerettem volna leírni, de hozzákezdve, a negyedik sornál elakadtam, mert nem tudtam, hogy ennek vagy annak a vadnak valamely testrészét a terminológia milyen kifejezéssel illeti és - semhogy badarságot írjak - inkább nem írtam semmit.
Azt hiszem, nagyon sokan vannak így.
Hogy a háború vihara végiggázolt rajtam és kicsavarta kezemből a harminc esztendeig szeretettel dédelgetett puskát, figyelmem mindinkább ráterelődött a magyar vadászirodalom és a magyar vadásznyelv kérdésére.
Mai csekélyke vadászirodalmunkat áttanulmányozva, feltűnt, hogy a vadász-szakkifejezések használatában óriási káosz van s azoknak legnagyobbrésze a német vadásznyelv szolgai és legtöbb esetben csapnivaló rossz fordítása. Ezen igazán megütköztem. Hiszen a magyarok ősfoglalkozása a halászat és a vadászat volt s azt lépten- nyomon látjuk, hogy a magyar nép olyan megdöbbentően találó jelzéseket tud alkalmazni, - hát csak a legkedvesebb foglalkozására ne talált volna és ne lenne szava ?
Irigykedve olvastam Hermán Ottó remek írásait a halászatról, és akkor érlelődött meg bennem azon elhatározás, hogy nagyon is hiányos emberi erőmmel kutatására induljak : van-e nekünk ősi vadásznyelvünk ? Éveken keresztül múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban kerestem, kutattam ; de azt, amit olyan óhajtva óhajtottam, nem találtam meg.
A halászat nemes mesterségét ma is ugyanazok az emberek végzik, mint ezer esztendővel ezelőtt, ugyanazzal a vejszével, vatrával, varsával halásznak s a mai halászember hetedik ükapja is víz járó, rétbúvó ember volt. így maradt fenn minden kifejezés, minden fogalom apáról fiúra szállva s a halászság szókincsét össze lehetett szedni.
De milyen másképpen van ez a vadászatnál ! Az ősi vadásznép apránként kiszorult a vadászatból, mely mindinkább a nagyurak kezébe került, akik a régebbi világban alig beszélték a mi szép magyar nyelvünket, a köznép pedig lassanként elfelejtette a vadászatra s a vad életmódjára vonatkozó kifejezéseket.
Az Anjouk korában főuraink német, cseh jágerokat hozattak be, akik magukkal hozták a német vadásznyelvet, amit mi most jól-rosszul fordítgatunk. Vissza