A Magyar Tudományos Akadémia Almanachja 2012. I-II.

Előszó

Az adatok korát éljük, hirdették a posztmodernről a társadalomfilozófusok, a kommunikáció szakértői pedig arról beszélnek, hogy történeteinket adattárak váltják fel Az adat: szenvtelen egység, amely tárolható ugyan, de önmagában jelentés nélküli, keret és szervezés nélkül nincs mondandója.
Az Magyar Tudományos Akadémia almanachja nem adattár, nem információk nagy kapacitású őrzője. Az almanach keretét és szervezetét közös szándékunk, elkötelezettségünk és munkánk adja: kik, miként, mi célból és mit tettek a magyar tudományért, a tudós kultúráért.
Az almanach másfélszáz évnél is hosszabb története bizonyíték arra, hogy voltak és lesznek „ tagok és olyan hazafiak, kiket az akadémia munkálkodásai érdekelnek", ahogy Toldy Ferenc titoknok 1861-ben fogalmazott. Bizonyíték arra is, hogy a Névkönyvek, az akadémiai almanachok nemcsak adatokat tárolnak, hanem történeteket mondanak a maguk valóságot megragadó és az eseményeket állóképpé, történelemmé rögzítő módján.
Az idei almanach egy több mint százötven éves „naptár" folytatója: adataival folyamatokat és fordulatokat jegyez be a magyar tudós közösség életébe. Olyan fordulatokat, eseményeket és folyamatokat, amelyek emlékezetesek, amelyek változtató erejűek, amelyek a jövőbe tekintenek. Amelyeknek valamennyien részesei voltunk, de amelyekről évtizedek, évszázadok múlva majd mások emlékeznek meg „közüléseiken".
Az almanachnak is van felelőssége: úgy állítani, azt üzenni, olyan történeteket előrajzolni, hogy akik az akadémia „munkálkodásai" felől érdeklődnek, a hiteles és fontos tettek megerősítő súlyát érezzék.
Az almanach felelőssége olyan éves pillanatképet rögzíteni, amely nem csupán bemutat, de láttat is: adataival történetet és történelmet ír. Vissza