Előszó
Negyvenkét esztendő múlt el azóta, amióta ennek a könyvnek az első kiadása megjelent a szerző gondozásában az Amerikai Egyesült Államokban. Negyvenkét év hosszú idő nemcsak az egyén, hanem egy egész nép életében is, főleg a mi századunkban. Ebből a negyvenkét évből a szerzőnek, dr. Sulyok Dezsőnek, viszonylag rövidre szabott életében már csak tizenegy év jutott, mert 1965. május 17-én váratlanul meghalt New Brunswick-ban (New Jersey állam), abban a házban, ahol élete utolsó, nagyon termékeny éveit töltötte feleségével együtt.
Dr. Sulyok Dezső eltávozott az élők sorából. Ravatalánál a megrendült gyászolók: a család, a rokonok, a barátok, a politikai küzdőtársak, az őszinte tisztelők már a halál pillanatában megérezték azt a hatalmas űrt, amit dr. Sulyok Dezső maga után hagyott.
A Magyar Október 23 Mozgalom, a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség dr. Sulyok Dezsőt saját halottjának nyilvánította, és ezzel máris visszautasították a Magyar Bizottság ilyen irányú törekvését, amely méltatlan lett volna dr. Sulyok Dezső küzdelmes életéhez. Politikai munkálkodásából természetesen adódott, hogy a két legrangosabb, akkor már világméretű magyar szabadságharcos szervezet az özveggyel, a családdal karöltve olyan végtiszteletet kívánt adni dr. Sulyok Dezsőnek, amilyen a nemzet nagy halottjának egy élet szolgálatáért jogosan kijárt. A világ magyarsága, az otthon élő magyar milliók is megrendülten fogadták a gyászhírt. A ravatali búcsúztatón a család és a hűséges politikai küzdőtársak nevében Hóka Ernő, a Magyar Október 23 Mozgalom és a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség főtitkára és Vidovics Ferenc, volt kisgazdapárti országgyűlési képviselő, volt Somogy megyei főispán, a sírnál pedig Pongrátz Ödön, a Magyar Október 23 Mozgalom elnöke, a volt fegyveres szabadságharcosok legrangosabb képviselője és Kővágó József, Budapest volt főpolgármestere mondottak gyászbeszédet. Mind a négy gyászbeszéd ideillene most, amikor ismét szólni kell dr. Sulyok Dezsőről mint emberről és mint pótolhatatlan magyar államférfiról is, de erre most itt nincs lehetőség. Utalni kell viszont arra, amit Hóka Ernő főtitkár közösségeink nevében akkor elmondott: "...a fájdalom és a gyász nehéz órájában nemcsak a halott iránt érzett határtalan tisztelet, de az élők iránt érzett kímélet is határt kell hogy szabjon a szív bőségéből beszélő szájnak, mert Sulyok Dezső már ismeri a túlvilágot és főleg az igazságot, amit az elszólított ember csak az Úr színe előtt ismerhet föl...".
Dr. Sulyok Dezső meghalt, kezéből kiesett a toll, alkotásának legfőbb eszköze, de szelleme továbbra is, örökké él bennünk, küzdőtársaiban, tanítványaiban, az utókorban, az új magyar nemzedékekben, akik azért jönnek a világra, hogy népünk szebb és boldogabb jövőjének érdekében megvalósítsák dr. Sulyok Dezső álmát, váteszi szellemének útmutatásait. Fogadalmat akkor közösségeink nevében én tettem ott, annak biztos tudatában, hogy nagy emberek életét nem töri meg a sír, a fizikai halál, mert ők mindaddig élnek, amíg szellemük hat. Dr. Sulyok Dezső nagy ember volt, különös adottságokkal megáldott államférfi, amit az bizonyít a leginkább, hogy szelleme halála után ma, több mint harmincegy évvel is elevenen hat, és hatni fog mindaddig a jövőben is, amíg magyar emberek élnek a Duna-Tisza táján, a Kárpátok övezte Nagy-Magyarországon és szerte a nagyvilágban.
Vissza