A magyar társadalmi dráma fejlődése

Előszó

A renaissance-drámát és az újkori drámát a köztük lezajlott három évszázad távolságán kívül is nagy szakadékok választják el egymástól. Olyan különbségekről van itt szó, melyek már a dráma lényegét érintik, legáltalánosabb, mondhatnók, filozófiai alapjait változtatták meg, mert a két kor különböző lelkiségének mélyéről fakadtak s így merőben különböző élettartalmakat, különböző világnézetet fejeznek ki. Átmenet mégis van a két kor között - hiszen a fejlődés csak lassan mehetett végbe - s a drámában ezt a fölvilágosodás drámája jelzi. A változásnak csak a legfőbb vonásait jelöljük meg, hogy így a társadalmi drámának, mint az újkor legsajátosabb és legjellemzőbb drámai műfajának, tulajdonságait történetileg vezessük le.
A renaissance drámájának középpontjában az ember állott. A komoly dráma ütközőpontja egy nagy ember hatalmas szenvedélye. Hogy ez a szenvedély teljes erejével kibontakozhassék és így az összeütközés a lehető legerősebb legyen, hordozóját minden bilincstől mentesítették, mintegy az emberi társadalom fölé s azon túl rendesen a messze múltba helyezték. A komoly dráma főműfaja tehát a nagy történelmi tragédia volt. A vígjátékban az irányzat ugyanez volt: egy emberi fogyatkozás idézte elő az összeütközést, s a vígjáték szellemében ugyancsak arisztokratikusnak mondható: fölülről nézte az embereket. De a fonákság képviselője az író korából való és a vígjáték ezen az úton már bizonyos kapcsolatba jutott a kor életével. Bár az egyén itt is mintegy a társadalmon kívül áll, az elzárkózás a nagy közösségtől, a kor kollektív eszméitől mégsem lehet olyan tökéletes, mint a heroikus tragédiában. A vígjáték gyarló hőse nem is tud felülemelkedni az emberi társadalmon, mint a tragikus hősök, hanem jellembeli fogyatkozásán kívül szükségkép társadalmi szokások, balítéletek:, konvenciók rabja is lesz. S valóban a vígjáték felől nyílt először a rés, melyen át az új eszmék a drámába behatoltak. Vissza