A magyar szűcsmunka történeti rétegei/Régészeti kiegészítések Kresz Mária tanulmányához

Előszó

Részlet a könyvből:
"A magyar népi ornamentika egyik legérdekesebb ága: a szűcsök művészete, a juhbőrből készült öltözet díszítése, hímzése. A szűcshímzés rokon a szűrszabók művészetével, a szűrposztóból készült ruhadarabok varrásával. Erről sajátos magyar hímzésfajtáról korán megindult a vita. A népi ornamentika első kutatója, HUSZKA JÓZSEF a szűcsművészet egyik központjában, Kiskunfélegyházán született 1854-ben, és már fiatal korában vágyott arra, hogy megörökítse az Alföldön akkor virágzó szűcs- és szűrornamentikát. 1898-ban megjelent Magyar ornamentika c. nagy művében számos díszítményt közöl nemcsak szülőföldjéről, hanem az egész országból, és megnevez több mint 20 híresebb szűcsmestert. Egyik első tanulmánya Egy szűcsmester rajzkönyve 1836-ból Kaszalay Ferenc szűcsmintakönyvét mutatja be.
HUSZKA JÓZSEF tetszetős, de tévesnek bizonyult elképzelései szerint a szűcsök és szűrszabók XIX. századi virághímzése (hangsúlyozzuk: hímzése) honfoglaláskori örökség. Nézeteit először művészettörténészek, majd etnográfusok vonták kétségbe és vitatták. A Néprajzi Múzeum kezdettől fogva gyűjtött szűcsmunkát, és a Néprajzi Értesítőben korán jelentek meg ilyen tárgyú írások. Miután MALONYAY palóc kötetében miskolci szűcsmesterek reformkori virágrajzait közölték, VISKI KÁROLY a virághímzés viszonylagos újdonságát vitatta a HUSZKA által "pávaszem"-nek vélt motívum kapcsán. GYÖRFFY István a Cifraszűr könyvében is a cifraszűr virághímzésének új eredetét fogadja el. E nézet köztudottá és általánosan elfogadottá vált." Vissza